A pályakezdő diplomások nagyon sok módon felhívhatják magukra a figyelmet egy önéletrajzban. Az iskolai végzettség mellett leírhatják a szakdolgozat témáját, a megpályázott pozícióhoz kötődő, az egyetemen, főiskolán tanult tantárgyakat is megemlíthetik. Például ha valaki bármilyen, vállalatirányítási vagy egyéb ügyviteli szoftverrel kapcsolatos gyakorlati kurzuson vett részt, vagy szakirányon tanult ezekről, feltétlenül jelezze a CV-ben. Ezek az információk arra is jók, hogy "vezessék" az állásinterjún a kiválasztást végző személyt.
Elismert tanáraink nevét is megemlíthetjük
Sokan nem gondolnak rá, de pályakezdőként az önéletrajzban azokat az üzleti életben elismert tanárokat is meg lehet említeni, akikhez órára járt a hallgató vagy vele egy kutatásban részt vett.
Pályakezdőként csökkennek az esélyek, ha nem tudunk semmilyen munkatapasztalatot felmutatni: A HR-esek munkatapasztalattal rendelkező frissdiplomásokat szívesebben alkalmaznak, mint a munka világát nem ismerő fiatalokat, ezért valamilyen munkatapasztalatot már az egyetemi/főiskolás évek alatt szerezni kell. Ez lehet bármilyen munka, akár napi 2-3 órában végzett, vagy szakmai gyakorlat, családi vállalkozásban végzett munka is. A lényeg, hogy jelezzük, dolgoztunk már korábban egy szervezetben.
Célkitűzések: ajánlatos több kaput nyitva hagyni
A szakmai gyakorlat feltüntetésénél fontos a csoportmunkában sikeresen betöltött szerepek kiemelése, milyen "projekten" dolgozott, milyen pozícióban levő munkatársakkal. Mindkét HR-szakember úgy véli, pályakezdőknél fokozott szerepe van a célkitűzések alapos megfogalmazásának. Nagyot dobhat a pályázati anyagon egy jól megfogalmazott kísérőlevél.
A célkitűzéseket alaposan át kell gondolni. Ajánlatos minél több kaput nyitva hagyni. A frissdiplomások sokszor első lépcsőben munkatapasztalatot akarnak szerezni, nem feltétlenül azon a szűk szakterületen, melyről diplomájuk szól. Ha valaki multinacionális cégnél akar mindenképpen dolgozni, de első lépésben nem feltétlenül a marketing osztályon, akkor a multinál történő tapasztalatszerzést hangsúlyozza ki célkitűzésként, ne kizárólag a marketing-asszisztens pozíciót.
Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a jelentkezés időpontjában más munkakört tudnak ajánlani, ahonnan a belső rotáció következtében egy-két éven belül tovább tud lépni a kívánt osztályra. Ezen kívül frissdiplomásoknak ajánlatos feltüntetni az egyetemi/főiskolai szervezetekben betöltött tagságot.
Fontos tipp: ne a másik önéletrajzát másoljuk le, hanem a tanulmányok és a munkatapasztalat mellett személyes motivációnkat, célkitűzéseinket öntsük szavakba.
Ami feldobhatja a frissdiplomások pályázatát: