Az új vezetők egyik leggyakoribb hibája, hogy kinevezésük után egyből fel akarják forgatni a szervezetet. "Kritizálnak, meggondolatlan döntéseket hoznak, azt is megváltoztatják, ami jól működik. Ehelyett első lépésben jobb, ha alaposan feltérképeznek mindent, áttekintik az előd által meghozott döntéseket és megpróbálnak tanulni a hibáikból - állítja Lipcsei András a Dr. Pendl & Piswanger vezetői tanácsadó iroda ügyvezetője.
Ezt követően ajánlott egy listát készíteni - kimutatásokra és hatástanulmányra hagyatkozva - arról, hogy mi az, ami hatékony és mi az, ami csak hátráltatja a vállalat fejlődését. "Az új stratégia kialakításában segítségére lehetnek a munkatársak is. Egy rövid beszélgetés keretében kérje ki véleményüket, kérdezze meg őket arról: milyen változtatásokat fogadnának szívesen. Az első negyedév végére pedig ajánlott egy átgondolt, magyarázatokkal bővített koncepcióval előállni a jövőbeni tervekről" - teszi hozzá Lipcsei András.
Beszéljünk az elején a kollégákkal
A vélemények kikérése mellett érdemes egy hosszabb négyszemközti beszélgetést is megejteni a közvetlen beosztottakkal, illetve azokkal, akikkel napi kapcsolatban lesznek. "Ezen az informális beszélgetésen ki lehet puhatolni a cégkultúrát, az íratlan szokásokat, az informális kapcsolatokat, az alkalmazottak motivációját. Így nemcsak a számok tükrében, hanem az ott dolgozók szemüvegén át is megismerhetik a céget" - avat be Csík Klára, a Karrier és Stílus Tanácsadó Kft. vezetője.
Nem jön be az autokrata stílus
Egy első, jól sikerült beszélgetés azonban még nem elegendő a munkatársak bizalmának elnyeréséhez, az egy folyamat eredménye. "Az új vezető legyen nyitott, megbízható és egyenes. Ne főnökösködjön, a magán jellegű teendőit - például a bevásárlást - ne a titkárnőjével, kollégáival intéztesse. Természetesen delegálhat feladatokat, de kizárólag csak olyanokat, amelyek az adott alkalmazott munkakörébe beletartoznak. A példamutatás szintén igen lényeges. Ne a vezető legyen az, aki utoljára beér, és ne ő távozzon a legkorábban. Mindezek mellett a stílus sem mindegy. A pöffeszkedő, autokratikus, fennhéjázó vezetőt nem kedvelik a beosztottak" - tette hozzá. Persze vannak olyan helyzetek, amikor teljesen más vezetői attitűd vezet eredményre. Például válsághelyzetben levő cégnél nincs idő konszenzuskeresésre: eredmény csak gyors és határozott döntésekkel érhető el.
Mit tehetünk a riválisokkal, akik minden tettünkben, intézkedésünkben csak a rosszat látják? Lipcsei András szerint a legjobb, ha a főnök velük is leül egy személyes megbeszélésre, és meggyőzi őket: ez egyiküknek sem jó. Ha az energiáikat a rivalizálásra fordítják, akkor hatékonyságuk nagyban lecsökken. ezt pedig előbb-utóbb észreveszik és szóvá is teszik a felettesek.
A mértéktartó távolságtartás javasolt
A munkatársakkal való túlzott barátkozás szintén kerülendő, és nincs ez másként a távolságtartó viselkedéssel sem. A legjobb egy arany középút megtalálása, amelyet mértéktartó távolságtartásként lehet körülírni. A cégen belülről kinevezettek egyik legnagyobb dilemmája, hogy hogyan kezeljék barátaikat, kollégáikat, akik egyik napról a másikra beosztottjukká váltak. Lipcsei András szerint tapintatosan, körültekintően kell eljárniuk. Meg kell értetniük velük - fennhéjázás nélkül - hogy ők már más munkakörben dolgoznak.
Ne magunkat helyezzük előtérbe
Gyakori hiba továbbá, hogy a vezetők a magánérdekeket előrehelyezik az első hónapokban. Nem mondják le előre leszervezett nyaralásukat, hanem egy hónap munka után eltűnnek egy hétre. Ez ellenérzést válthat ki mind a felettesekben, mind a kollégákban.
Beszéljünk a nagyfőnökkel
Csík Klára mindehhez hozzátette: a legfontosabb, hogy az intézkedéseket kommunikálják a vállalat tulajdonosainak, vezetőinek. Hetente érdemes leülni velük és elmondani, mivel foglalkozott az elmúlt héten.
A tíz leggyakoribb vezetői hiba:
1. Elszigetelődés a beosztottaktól
2. A stratégiai fókusz, a célok szem elől tévesztése
3. Egyoldalú vezetői látásmód
4. Autokratikus vezetési stílus
5. Motiválás mellőzése
6. Igazság elkendőzése
7. Személyes példamutatás hiánya
8. Túlzott konfliktuskerülés
9. Következetlenség
10. A pozitív visszajelzés hiánya
Oroszi Babett