Mint gulyáslevest a pilótakeksz

Jött Irapuato, rendszerváltozás, Depeche Mode-őrület, és feladtuk a reménytelennek tűnő küzdelmet. A politikai változásokat kísérő társadalmi aggodalmak közepette kisebb gondunk is nagyobb volt annál, mint hogy életképes könnyűzenei életet teremtsünk. Következett a gátlástalan majmolás, nem volt már mit ellesni a nagy külföldi sztároktól, bőven elég volt utánozni őket. A menedzserek és a gépzene hódítása alatt legalább az előző évtized nagy egyéniségei magukra találtak - az igazi sikereket azok aratták, akik megérezték: az új stílusirányzatok és a hagymányosan magyar zenei kultúra között mégis van átjárás. Minden, ami a kilencvenes évek és minden, ami pop. 

A kiváltságosok már MusicTV-t néztek, és ők dicsekedtek először cédélejátszóval is, a legtöbben mégis Juhász Előd Zenehíd-ján nőttek fel, a tévé és a könnyűzene a köztévé butikjában randevúzott először a nyolcavanas években. Moszkvában gazdag, idehaza szegény, de azért 1990-től egyre több család utazott külföldre nyaralni, Lignano szép lassan magyar falu lett, és hoztuk haza a Queen-kazikat - ki tudja, meddig tart ez a kánaán - hoztuk gyorsan, amíg lehetett. Kígyózó sor tekergett a Váci utcában - megnyílt az első McDonald's, addig sosem látott neontáblák hirdették a világmárkák megjelenését. Mint ajándékára váró kisgyerek, tátott szájjal leste az ország, amint a nyugati kultúra mindennapos jelenségei beköltöztek hozzánk is.

Megkezdődött a gépzene és a playback aranykora. A kereskedelmi rádiók és a néhány évvel később megjelenő zenetévék - az A3, később MSat, majd a Viva - egyre szélesebb sugárban folyatták a Backstreet Boyst, és hamar eluralkodott a könnyűzenei vadkapitalizmus. Az évek során koncepcióvá érett a tömegigények alacsonyan tartása, az üzletileg sikerre ítélt együttesek receptre, az egyre nyitottabbá és naivabbá váló fiatal közönség igényeire szabva készültek. A tehetségnél fontosabb az alkalmazkodókészség és két nagy mell pálmafák közt, álomhajón, Coco Jambo. Az évtized első fele tiszavirág-életű, egyslágeres együttesek, szerencsevadászok koszaka. Persze akadt a hazai szintipopnak egyedi és vállaható teljesítménye is, ilyen volt a festett hajról, kitűzőkről és Szabó Jánosról elhíresült Pa-Dö-Dö.

A leleményesebbek közül is az első az 1991-ben videoklippel bejelentkező Manhattan együttes volt. Bátran nevezhetjük őket könnyűzenei történelmünk első igazi fiúcsapatának - a magyar Take That, mondhatnánk, bár kétségtelen, koncertjeiken még nem küszködtek sírógörccsel tizenéves lányok. Pedig Piramist is dolgoztak fel, és volt bőrdzsekijük is. A menedzser-szemlélet, a nyers üzleti szempontok gyorsan gyökeret vertek - nőtt a tiszta profit, a színvonal meg zuhant, mint a forint. A Hip Hop Boyz már a Bravo- és Popcorn-olvasó tinik számára készült, aztán az idővel ébredező hazai ifjúsági szennylapok is felismerték: vagy tartják a lépést, vagy eltűnnek a süllyesztőben.

Van-e pénz turnéra, videoklipre?. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a zenészek megjelenése, az évtized végén már minden magára adó (értsd: jól szponzorált) együttesnél dolgozik egy stylist. A managerek öldöklő küzdelmet folytattak a kereskedelmi médiumok programszerkesztőivel, csak az létezik, akit hallani, látni lehet. Bájos mosoly és kigyúrt felsőtest - a kor ugródeszkái.

Kicsit mások - Pa-Dö-Dö

"...csak ne kéne nézni, folyton azt, hogy hogy kéne élni" - érzett rá az Első Emeletből kinőtt, Geszti Péter vezette Rapülők. Nem csak a levegőbe beszéltek, visszatekintve meglepően korán felismerték: az új stílusok, a külföldi előadók közelsége sokkal többet hoz annál, mintsem csak úgy koppintsuk az egészet. A nyugati diáktársadalomban a rap és hiphop már rég a legkedveltebb műfaj, klasszikus változatát és a "Figyelem! Szókimondó szövegek..." címkét Ganxsta Zolee és bandája járatta csúcsra a későbbiekben. Gesztiék számára a többnyire (funky slágerzenébe pakolt) rap mégsem több, mint ideális eszköz a sok közül: humorral átitatott, sőt általuk uralt szövegeik bátran belementek az öntudatlanul pislogó magyar fiatalság aktuális kérdéseibe is. Történetük az évtized legnagyobb sikere: búcsúkoncertből három sem volt elég, feloszlásuk után majdnem tíz évvel még kétszer megtöltötték a poraiból újjáépült Sportarénát. Hasonló úton indul az Animal Cannibals, majd később Sub Bass Monster is, divatba jön a nyugat majmolásának megmosolygása, éljen a jellegzetes kelet-európai életérzés. Ülünk a vonaton, Gyulafirátót.