Egybillió dollárnyi vagyont privatizáltak a világon az elmúlt tíz évben

Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évtizedben a privatizáció sok országban a reform kulcseleme volt. Az elmúlt tíz év alatt közel egybillió dollár értékben ment át állami tulajdon magánkézbe - írták a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzői a kedden Párizsban kiadott elemzésükben.
Vágólapra másolva!

A privatizációk célja általában az volt, hogy csökkentsék a költségvetési hiányokat, mozgósítsák a magánbefektetéseket, javítsák a vállalatok hatékonyságát és liberalizálják a piacot, például az energiaiparban és a távközlésben. A kilencvenes évek második felében a privatizáció különösen felgyorsult az EU-országok többségében, hogy teljesíthessék a valutaunió konvergenciafeltételeit.

Ám tízévnyi növekedés után a privatizációs bevételek 100 milliárd dollárra csökkentek tavaly: ez majdnem egyharmaddal kevesebb, mint 1999-ben - írták az OECD elemzői. A visszaesés nagyrészt az OECD-országokban következett be. Ezekben az országokban zajlott még így is - értékben - a privatizációknak több mint a fele tavaly.

Az összesítés szerint az OECD-országokban a privatizációk értéke 1990-ben 24,72 milliárd dollár volt. Az érték - az 1992-es visszaeséstől eltekintve - évről évre növekedett, és 1999-ben érte el eddigi csúcsát 104,78 milliárd dollárral. Tavaly - előzetes adat szerint - 65 milliárd dollárért magánosítottak állami tulajdont az OECD-országokban. Eközben az egész világon az 1990-es 33,22 milliárd dollárról 1997-ben 153,27 milliárd dolláros csúcsra értek a privatizációs értékek, majd 1999-ben 141,88 milliárd dollárra, tavaly pedig 100,06 milliárd dollárra csökkentek.

Az EU-országokban - végig a jelenlegi tizenöt taggal számolva - a privatizációk értéke 15,56 milliárd dollár volt 1990-ben, és az összeg - ugyancsak az 1992-es nagy visszaeséstől eltekintve - majdnem minden évben számottevően nőtt, és 1997-ben 67,53 milliárd dolláros csúcsot ért el. A következő két évben évente 60 milliárd dollár körül maradt a magánosítás értéke, tavaly pedig - előzetes adat szerint - 46,76 milliárd dollárra csökkent.

Az OECD tudomása szerint Magyarországon 1990-ben 38 millió dollárt, 1991-ben 470 millió dollárt, 1992-ben 720 millió dollárt, 0993-ban 1,842 milliárd dollárt, 1994-ben 1,017 milliárd dollárt, 1995-ben 3,813 milliárd dollárt, 1996-ban 1,157 milliárd dollárt, 1997-ben 1,966 milliárd dollárt, 1998-ban 353 millió dollárt, 1999-ben 88 millió dollárt, tavaly pedig - előzetes adat szerint - 66 millió dollárt tett ki a privatizációs bevétel.

Az elemzők a csökkenést részint a privatizálható vagyon fogyásával, részint a romló tőkepiaci körülményekkel magyarázták. Tavaly az OECD-övezetben még a távközlés volt a privatizációk főszereplője értékben, az övezeten kívül pedig szállítás és az energiaipar volt a főszereplő. Az OECD-övezetben a kilencvenes években a nyilvános kibocsátás volt a magánosítás fő módszere, tavaly azonban ez a módszer már háttérbe szorult a közvetlen pályázatokkal szemben, a kezdődő tőkepiaci bizonytalanság miatt.

Az OECD szerint nem valószínű, hogy a privatizációk az idén visszalendülnének a kilencvenes évek szintjére, a maradék, nagyrészt kisebbségi állami részesedések értékesítése azonban folytatódik abban az ütemben, ahogyan a privatizált cégek bővülnek és újabb tőkebevonásokra van szükségük. A becslés szerint a privatizációk nagyobb része most az OECD-övezeten kívül várható.

További visszatekintésként az elemzők emlékeztettek, hogy az elmúlt tíz év alatt az OECD-országokban több mint 650 milliárd dollár származott a privatizációkból, és ennek 60 százaléka az EU-országokban folyt be az államkasszákba. A kilencvenes években az OECD-övezetben az összes privatizációs bevétel az összesített GDP 3 százalékát tette ki. Az összeg nagyrésze Olaszországban, Ausztráliában, Franciaországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában termelődött, de az arány - és a privatizáció hatása - jelentősebb volt afféle kis országokban, mint Portugália vagy az arány tekintetében listavezető Magyarország, ahol a tíz év összes privatizációs bevétele meghaladta a tízévnyi GDP 25 százalékát. Lengyelországban az összesített GDP 15 százalékát, Csehországban 12 százalékát érte el a privatizációs bevétel tíz év alatt - írták az OECD szakértői.

Megjegyezték azt is, hogy az utóbbi években csökkent a kisbefektetők részvétele a magánosításokban, és a csökkenés tavaly felgyorsult.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!