Sorozatos botrányok Magyar Péter körül, apad a TISZA - videó

MagyarPéter
Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Indexnek adott exkluzív interjújában felkavaró őszinteséggel beszélt Magyar Péter személyiségéről volt barátnője, Vogel Evelin. Ezután a politikus több interjút adott; tegnap este az ATV-be volt hivatalos, ma pedig a közmédiában bohóckodott. Kérdést nem lehetett neki feltenni, hozta a szokásos formáját. Többek között ez volt a téma a Patrióta legújabb videójában.
Vágólapra másolva!

"Árad a Duna és apad a Tisza? Egyre több a botrány Magyar Péter körül. A napokban az exbarátnője, Vogel Evelin egy hosszú interjúban beszélt arról, hogy Magyar Péter nem az, akinek sokan gondolják. Ezután újabb ízelítőt kaphattunk Magyar Péter személyiségéről. A politikus tegnap este az ATV-ben zárta a napot, ma reggel pedig az M1-ben és a Kossuth Rádióban kezdett" - olvasható a Patrióta legújabb videója alatt.

A szereplést azonban nem igazán lehet interjúnak nevezni, sokkal inkább monológnak. Lényegében alig tudtak feltenni neki kérdést a műsorvezetők; adás közben többször is úgy tűnt, mintha Magyar elvesztette volna az önuralmát.

"Nem engedte szóhoz jutni a riportert, inkább hosszas monológokban magyarázott arról, amiről ő akart beszélni" - magyarázta Gerhardt Máté műsorvezető, aki Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével beszélgetett. 

"Az árvízi védekezés előtt publikáltuk mi az előző kutatásunkat, akkor 10 százalékpontnyi különbség volt a Fidesz és a TISZA-tábor között. Ez a kutatás, amit most publikáltunk az árvízi védekezés után, ez valójában a köztes állapotot mutatja, tehát a múlt héten készült. Ott viszont ez a 10 százalék 14 százalékpontra emelkedett."

Míg a Fidesz 2 százalékot növekedni tudott, a TISZA ugyanennyit veszített

- magyarázta Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint Magyar Péter nem hallgat a tanácsadóira. 

"Egy kommunikációs tehetséggel, de mégis inkább verbális tehetséggel, mint stratégiai érzékkel kezeli ezeket a helyzeteket. Én a tegnap esti és a ma reggeli szerepléseit is úgy foglalnám össze, hogy verbálisan lehet, hogy megnyer egy-egy csatát, egy-egy üzengetést, de kommunikációs és politikai értelemben mégis háborúkat veszít" - mondta a Nézőpont Intézet alapítója.

Nemrég arról írtunk, hogy újabb hazugsággal bukott le Magyar Péter. Molnár Miklós cáfolta, hogy bárki is felbujtotta volna arra, hogy nyilatkozzon a Hír TV Célpont című műsorának. A Tisza Párt elnöke a legutóbbi Magyar Infón vádolta meg a műsor készítőit.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!