Ausztriában hamarosan kapható az euró

Vágólapra másolva!
Ausztriában a bankokban a múlt hét végén megjelentek a plakátok, amelyeken az ügyfelek tanulmányozhatják a január 1-én bevezetendő új pénz, az euró képét, és az érméket tartalmazó, ismerkedési célokat szolgáló próbacsomagok is rövidesen kaphatók a bankokban és a postákon. A technikai előkészületek tehát jól haladnak, egyre terjed viszont az aggodalom, hogy a kerekített euróárak a szigorú szabályozás ellenére dráguláshoz vezetnek majd.
Vágólapra másolva!

A cégeknek szóló próbacsomagokat a szabályozás értelmében már szeptember 1-től ki lehetne adni, de Ausztria még így is meglehetősen korán lát hozzá a dologhoz a többi euró-országhoz képest.

Az osztrák posta és a pénzintézetek eddig 563 ezer vállalatoknak és 5,5 millió magánembereknek szólót rendeltek a próbacsomagokból, és ezeknek a java már el is készült az Osztrák Nemzeti Bank bankjegy- és érmekasszájában. E csomagokat év végéig ki is osztják az ezzel megbízott 7900 bankfiókban és postahivatalban. Ezeket is beleértve 1,1 milliárd euróérmét adnak ki az év végéig, ez a tervezett érmeforgalomnak a 75 százaléka.

A vállalatoknak szóló próbacsomagok szeptember 15-től vehetők át, 13 rolniból, összesen 525 érméből állnak, összértékük 145,5 euró, és 2000 schilling fejében kaphatók. A magánszemélyeknek szóló csomagok tartalmaznak minden euró érméből néhány darabot, értékük 14,54 euró (vagyis 200,07 schilling) és 200 schillingért szerezhetők be. Magánszemélyek december 15-től kaphatnak próbacsomagot a bankokban és a postahivatalokban, de mivel ez a nap szombatra esik, az első nagyobb roham december 17-én, hétfőn várható.

A bankokon kívüli, kereken 2600 pénzkiadó automata felét Szilveszter napján, délután 17 órakor kezdik feltölteni euróval, majd két-három órával később a 17 órától nem üzemelő másik 1300 automatát töltik fel, így éjfélre a pénzkiadó gépek átállítása lezárul. Illetékesek arra számítanak, hogy az emberek Szilveszter éjszakáján megrohamozzák majd az automatákat.

A bankkártyákat az automaták az első használatnál átállítják euróra, a kártya tulajdonosának semmit nem kell tennie ennek érdekében.

Noha az osztrák pénzkiadó automatáknál általában az ügyfél döntheti el, milyen címletekben akarja a felvenni a kért pénzt, az átállás idején a 200 euró alatti összegeket csak euró tízesekben lehet megkapni, hogy a váltópénz-problémát keretek közé szorítsák.

Az érdekvédelmi szervezetek és az utca embere pedig változatlanul aggódnak, hogy az átszámítás árdráguláshoz vezet majd. Máris számos példa van arra, hogy cégek a schillingáraikat átszámították euróra, azt kerekítették, és miután február 1-ig kötelező mindkét ár feltüntetése, az euró-árat számítják vissza schillingre, és már most is ezt tüntetik fel. Az alkalmazottakat tömörítő Munkáskamara azt javasolja különösen a vendéglátóiparnak, hogy várjanak, amíg már csak euróban kell feltüntetni az árakat, addig viseljék el a kevésbé kerek árakat, és csak utána kerekítsenek. A nagyobb cégek már évek óta készülnek: így a Palmers fehérneműgyártó- és forgalmazó vállalat termékeinek árát fillérre átszámolta euróra, majd lekerekítette úgy, hogy az ár 5 eurócentre végződjék, és az átállás a 26 ezer termék közül csupán 71 esetében járt drágulással.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!