A hideg tél miatt nőttek az élelmiszerárak a régióban

Vágólapra másolva!
Jelentősen emelkedett januárban az élelmiszerek fogyasztói árindexe a közép-európai régióban, a vártnál nagyobb mértékű drágulás mind Magyarországon, mind pedig Csehországban, illetve Lengyelországban elsősorban a zöldségek és gyümölcsök számlájára írható - derül ki a NAPI Gazdaság összegzéséből.
Vágólapra másolva!

A szakértők szerint az árszint megugrása mindenekelőtt a szokatlanul hideg téllel és az ezzel párhuzamosan emelkedő fűtési költségekkel hozható összefüggésbe.A közép-európai régió országaiban januárban feljegyzett meglepően magas agrárinfláció elsősorban a zord téli időjárással magyarázható - derül ki a lap által megkérdezett szakértők véleményéből, akik nem tartják valószínűnek, hogy a következő hónapokban is a januárihoz hasonló részindexeket tartalmaz majd a statisztika.

Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács ügyvezetőigazgatója a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a friss zöldségek nagy részétMagyarország - és feltehetően a többi közép-európai ország is - azutóbbi évtizedek egyik leghidegebb telét átélő dél-európai térségből szerzi be. Dél-Európában november vége és január 20. között a megszokottnál mintegy 5 fokkal alacsonyabb volt az átlaghőmérséklet. A zöldségeket ezekben az országokban is zártan, azaz a külső környezet káros hatásaitól védve termesztik, de a fűtési költségek megugrása a termékek árában is jelentkezett - fejtette ki Stollár András, agrármeteorológus.

(MTI)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!