Az emberjogi szervezet évente publikált tanulmányának legfrissebb példányában az "internet ellenségeinek" számító országok listáját, amelyekben az információ szabad elérhetőségét a leginkább korlátozzák. A szervezet aggasztónak tartja, hogy 2009-ben tizenhat országban tapasztalták a világháló cenzúrázásának valamilyen módját, amely pont a kétszerese az előző évi statisztikának. Az idén Szaúd-Arábia, Burma, Kína, Észak-Korea, Kuba, Egyiptom, Irán, Üzbegisztán, Szíria, Tunézia, Türkmenisztán és Vietnam került fel a listára, amely az internet ellenségeit, azaz a szabad véleménnyilvánításba a leginkább beavatkoznak.
Ahol az internet elérését korlátozzák
Ezek közül egyes országokban - például Észak-Koreában, Türkmenisztánban - úgy veszik elejét a cenzúrázatlan információk megszerzésének lehetőségét, hogy nem teszik lehetővé az állampolgárok számára a világháló elérését. A helyi kormányzatok sokszor élnek az internet sebességének lassításával, vagy a szolgáltatás ideiglenes leállításával is.
Szaúd-Arábiában és Üzbegisztában olyan fokú szűrést alkalmaznak, amivel a helyi internethasználókat öncenzúrázára kényszerítik. A legbonyolultabb tartalomfilterező rendszereket Kínában és Tunéziában alkalmazzák, ezekben az országokban adnak helyt a legkevésbé a rendszert bíráló véleményeknek a világhálón.
Országok a megfigyelési listán
Ugyanakkor az RFS figyelmét felkeltette két fejlett demokrácia is, Ausztráliában és Dél-Koreában ugyanis úgy vélik, túl szigorúan, a felhasználók magánszféráját sértő törvényekkel szabályoznák az internethasználatot.
Oroszország azért került fel a megfigyelési listára, mert a közelmúltban több, a rendszert bíráló bloggert letartóztattak, egyes, a Kreml által szélsőségesnek ítélt oldalak elérését pedig blokkolták, noha a hagyományos média állami kontrollja miatt épp a világháló maradt a szabad információáramlás egyetlen platformja a szervezet szerint. Törökországban a nemzet egységet, a hadsereget, a kisebbségek helyzetét, vagy Kemal Atatürköt bíráló nem ajánlatos. Ebben az országban is zaklatják a vezetést bíráló véleményüket hangoztató bloggereket, fórumozókat de blokkolják az olyan oldalakat - például a YouTube-ot - is, ahol kényes témák merülhetnek fel.
Közösségi oldal és pendrive az ellenzékiek fegyvere
Az ellenzékiek legfontosabb gyülekezési helyéül a Facebook és az ehhez hasonló közösségi oldalak számítanak, de Kubában például pendrive-on terjesztik a helyi, cenzúrázatlan információkat tartalmazó szamizdatokat.
Az RFS azt is problémásnak találta, hogy egyes telekommunikációs és hálózati eszközöket gyártó cégek olyan infrastruktúrát adnak el a cenzúrát megvalósító rezsimeknek, amelyek lehetővé teszik a hívások, vagy az internetforgalom monitorozását. Ugyanakkor például a Cisco erről úgy nyilatkozott, a világ minden országában ugyanazokat a hardvereket adja el, a megfigyelő funkciókra a nyugati országban is szükség van például rendőrségi nyomozások során.