Grönholm aszfalton is nyerni akar

Vágólapra másolva!
Három hét sincs vissza a 2003-as ralivébé rajtjáig Monte-Carlóban, pilóták és csapataik gőzerővel készülnek a havas-jeges-aszfaltos versenyre. A címvédő Grönholm (Peugeot) beérné egy dobogós helyezéssel, a fordosok nagyon bíznak fiataljaikban, a tavalyi összetett második Solberg roppant elégedett az új Subaruval, győzelemre tör.
Vágólapra másolva!

Január 23-án kezdődik a 71. Monte-carlói rali, sokak kedvence, némelyek mumusa. Utóbbiak közé tartozik a kétszeres világbajnok finn Marcus Grönholm, aki egyáltalán célba érni csak tavaly tudott először.

"Nincs sok tapasztalatom ezen a versenyen, nagyszerű eredmény lenne, ha a legjobb három közt tudnék végezni" - nyilatkozta Grönholm. "Remélem, idén végre aszfalton is futamgyőztes leszek, leginkább Németországban van esélyem, ott voltam korábban a leggyorsabb."

Versenynaptár/sport/automotor/20021113aralivebe.htmlWRChttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=30278

Grönholm 2002-ben ötödik lett Monte-Carlóban, nagy általánosságban elmondható, a hagyományos ralinyitány nem a mostanság taroló Peugeot "pályája". Tavaly ugye a francia Loeb nyert Citroënnel, hogy aztán egy csúfos baki miatt a négyszeres világbajnok finn Tommi Mäkinennek és a Subarunak adják az első helyet.

Solberg még följebb tör

A Subaru 2002-re leigazolta a Mitsubishitől Mäkinent, aki aztán első versenyét meg is nyerte, majd csak néha tudott valamit mutatni. Nem is ő, hanem a norvég Petter Solberg lett a Subaru kirakatembere, húzóneve. Solberg a záró Brit ralin megszerezte pályafutása első győzelmét, s hatalmas meglepetésre összetett másodikként végzett Grönholm mögött.

Solberg raliaranyra pályázik/sport/automotor/20021122solberg.html

De amúgy is ő volt az, aki legtöbbször igazán megszorongatta a Peugeot-pilótákat, ki is jelentette, 2003-ban aranyra hajt. Új gépének tesztelése után pedig ha lehet, még optimistább, több mint elégedetten nyilatkozott: "Kitűnő teszt volt, az autó olyan jó, amilyennek vártam. Tőlem most azonnal kezdődhetne a Monte, persze tudom, a vetélytársak is fejlesztettek és fejlődtek, nem tudni, mire lehet számítani."

Fényes jövő előtt a Ford

Malcolm Wilson Ford-főnök szerint fiataljaik már idén is képesek lesznek futamokat nyerni, a fő cél a felkészülés a következő szezonra - 2004-ben világbajnoki címre mennek! Elment ugye a tapasztalat (a skót McRae és a spanyol Sainz a Citroënhez szegődött), maradt rangidősnek a 27 éves észt Märtin, illetve gyári autót kap a 22 esztendős belga Duval és az elmaradhatatlan, kihagyhatatlan finnek, Hirvonen és Latvala - gyorsak, motiváltak, harapnak.

Sainz is a Citroëné/sport/automotor/20021216sainz.html

"2004-ben világbajnokok lehetünk, ezért dolgozunk" - jelentette ki Wilson. "Märtin vagy Duval már idén nyerhet versenyt, de a címre még nincs sok esély. 2005-ben négy pilótánk lesz a legjobbak közül, mind harmincon innen, ideális." Tehát Fordéknál hosszú távra tervezgetnek, a szerződéseket is így kötötték, minden adottnak tűnik a sikerekhez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!