Árnyékból a fénybe - Opel Astra 1.8 Sport

A presztízsversenyben az Opel Astrát eddig rendre háttérbe szorította legnagyobb vetélytársa, a Volkswagen Golf. Tesztünk után azonban bátran kijelenthetjük: elérkezett az idő, hogy az árnyékból a fénybe álljon a villámos márka sikermodellje.

Amíg Wolfsburgban lágyan fújdogált a változás szele, addig Rüsselsheimben valódi orkán tombolt. Az Opel Astra legújabb nemzedékének ugyanis olyannyira nincs köze az előzőhöz, hogy akár új nevet is adhattak volna az alsó-középkategóriás kocsinak. Az Astra formatervében például nyoma sincs annak a következetes folytonosságnak és hagyománytiszteletnek, amit a VW Golf képvisel, az Opelnél inkább a merész újításokra esküsznek. Engedelmükkel a hatásvadász design elemzésére most mégsem térnék ki bővebben, a pengeéles vonalak és a karosszérián táncoló fény-árnyék játékok úgyis önmagukért beszélnek.

Sportszerű

Szót érdemel viszont az utastér, azon belül is a műszerfal kiképzése, ugyanis az új Astráé a legizgalmasabb, amivel eddig Opelben találkoztam. A legfrissebb divatnak megfelelően ezüstkeretes csőbe mélyesztették az órákat (azért az "álmos narancssárga" megvilágításnál parádésabbat is vállalhattak volna), még sincs olyan érzése az embernek, hogy a stiliszták az Alfa Roemótól, uram bocsá' a Mazdától lesték volna el a szabásmintát. Persze, a látványhoz nagyban hozzájárul a matt krómhatású középkonzol, tetején a motorháztető határozott metszésű élét másoló motívummal, illetőleg a fémes utánzatú díszítés és a perforált alumínium pedálsor, melyek a Sport felszereltség velejárói. Logikus rendben sorakoznak, jól áttekinthetők a kapcsolók, talán csak a légkondicionáló kezelőszervei kerültek a kelleténél mélyebbre, egyes ujjhegynyi méretű gombok viszont a költségtakarékosság hatását keltik. Pedig az alkalmazott anyagok rendben vannak, s láthatóan az összeszerelés minőségére sem lehet panasz. A praktikumra már annál inkább, hiszen a tervezők pohártartót egyáltalán nem, használható pakolórekeszt pedig csupán elvétve álmodtak az autóba. Méretnövekedésének köszönhetően (35 mm-rel magasabb, 44 mm-rel szélesebb és 139 mm-rel hosszabb) az Astra H tágasabb elődjénél, ám hosszú távon ez is csak négy átlagos termetű felnőttnek nyújt kényelmes férőhelyet. A csomagtér 350 literes befogadóképessége (mankókerék esetén) éppen megegyezik a Golféval, s a 60/40 arányban dönthető üléstámla használatával egészen 1,3 köbméterig bővíthetjük. Kár, hogy a magas perem és a lefelé erősen beszűkülő rakodónyílás megnehezíti a nagyobb tárgyak bepakolását.

Sportkapcsoló

A lapos nyomatékgörbének köszönhetően kényelmesen vezethető az 1,8 literes motorral felszerelt Astra, a 125 lóerős egységet nem szükséges kifulladásig pörgetni a lendületes haladáshoz, hiszen kezdettől fogva megfelelően gyorsítja az autót. Ellenben sportos stílusban vezetve, vagy merészebb előzésekhez bátran táncoltassuk 3500/perc felett a fordulatszámmérő mutatóját, valódi képességeit ugyanis ekkor villantja meg az erőforrás. Csakhogy a teljesítménnyel együtt megjön a hangja is, ami kissé nyersre sikeredett, s ez hosszú távon fárasztó. Aki ezt a motort választja az Astrához, megközelítőleg 9 literes átlagfogyasztással kalkulálhat, bár ebbe az értékbe már némi "erőltetett menet" is belefér. A sebességváltónál nekem főleg autópályán hiányzott a hatodik fokozat, mert így már 140 km/óránál 4000-et pörög a motor - a plusz áttételből adódó fokozatelosztással pedig dinamikusabb gyorsulás és mérsékeltebb fogyasztás is elérhető lenne. Hiába jól megvezetett az Opel ötfokozatú erőátviteli egysége, meglehetősen akadós kapcsolhatósága miatt továbbra sem ápolok vele jóbaráti viszonyt, ráadásul alkalmanként az is előfordult, hogy csak többszöri próbálkozásra volt hajlandó "bevenni" egyik-másik fokozatot. A tesztelt változat alapján nehéz megítélni az Astra futóművét. A Sport kivitelt ugyanis 15 milliméterrel leültetik, 16 colos könnyűfém keréktárcsáira pedig 205/55-ös abroncsokat húznak. Nem is csoda hát, ha a futómű hangolása - opcióként rendelhető folyamatosan szabályozott lengéscsillapítás ide vagy oda - feszesnek tűnik, s az Astra csupán a kisebb úthibákat lépi át fölényesen. A segédkeretre szerelt első MacPherson és a csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztés nem a legkorszerűbb konstrukció, ennek ellenére a kocsi viszonylag sokáig kitart a kanyar ideális íve mellett, majd az elejét kezdi el tolni, tehát alulkormányozott lesz. A sokat sejtető "Sport" gomb megnyomását követően "kivetkőzik" magából az Astra. Nem válik persze vadászkutyából vérszomjas farkassá, mindenesetre a kormánynál csökken a rásegítés mértéke, míg az elektronikus gázpedál a legkisebb érintésre is késlekedés nélkül reagál, élénkebben pörög fel a motor, s a rugózás is érezhetően keményebbé válik. Így már kanyargós hegyi utakon is nagyot autózhatunk az Astrával (a menetstabilizáló rendszer kérésre kikapcsolható), hiszen a kocsi alulkormányozottsági hajlama, illetve a karosszéria dőlése minimálisra csökken, a feszes tömésű sportülések pedig az élesebb fordulóban is megfelelően tartják a testet. Ugyancsak a helyzet magaslatán állnak a fáradékonyságot hírből sem ismerő tárcsafékek, hiszen erejük jól adagolható, s a blokkolásgátló sem akarja folyton elrontani a játékot.

Sportérték

Az új Opel Astra induló ára 1,4 literes, 90 lóerős motorral és Essentia felszereltséggel 3,7 millió forint. Az említett összegért távirányítós központi zárat, légkondicionáló rendszert, elektromos ablakokat (elöl) és tükröket, négy légzsákot, valamint blokkolásgátlót is kapunk autónkhoz. A tesztünkben szereplő 1,8 literes motorért 450 ezer forintos felárat számolnak fel az Opelnél, a sportértékkel is bíró kivitel ára azonban már alulról súrolja az ötmilliós határt.

Tóth Zoltán Zsolt, fotó: Hilbert Péter