Darázsi nem tréfál

Vágólapra másolva!
Már csak egy rövidke szakasz, és vége a 27. Dakar-ralinak. Már minden eldőlt, ha csak a technika közbe nem szól. És komoly magyar siker születhet, hiszen nyolc egységünk van még versenyben, nem is akármilyen, remek helyeken.
Vágólapra másolva!

A motorosoknál az élen álló francia Després volt a leggyorsabb, így növelte előnyét a szintén KTM-es spanyol Coma, illetve a dél-afrikai Coxszal szemben. Després első sikere lesz, lehet. Varga Ákosnak és Nagy Péternek már csak pár kilométert kell kihúzni, hajrá. Elsődakarosként több mint kiválóan teljesítenek.

Az autósoknál ismét Nissan-pilóta győzött, most nem a rekorder Vatanen, hanem a dél-afrikai De Villiers. Abszolútban itt sem változott semmi, ami a dobogósokat illeti, a francia Peterhansel minden bizonnyal szállítja az újabb aranyat a Mitsubishinek, ja és címet is véd.

A mieink Kis (Nissan), Palik (Nissan), Szalay (Opel), Liszi (Mitsubishi) sorrendben zárták a napot, megtartották helyezésüket, kalap le.

A kamionosoknál Csaguinék győztek, összetettben egy másik orosz kamazos csapat, Kabirovék vezetnek fényévekkel. Darázsiék (MAN) ismét nagyot alakítottak, ezúttal hatodikak lettek, előre is léptek egyet a 17. pozícióba. Szalleréknek sincs mit szégyellni.

Vasárnapra 68 km maradt, ebből 31 a gyorsasági.

15. szakasz, Tambacounda-Dakar, 569 km (225 km gyorsasági)

motor (104)

1. Despres (francia, KTM) 2:27:37 ó
2. Duclos (francia, KTM) + 1:24 p
3. Caldecott (ausztrál, KTM) + 1:54 p
...47. Varga (magyar, KTM) + 41:00 p
...64. Nagy (magyar, KTM) + 1:01:08 p

autó (75)

1. De Villiers, Lurquin (dél-afrikai, belga, Nissan) 2:21:15 ó
2. Saby, Perin (francia, Volkswagen) + 57 mp
3. Sousa, Delli-Zotti (portugál, francia, Nissan) + 1:00 p
...24. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan) + 23:58 p
...42. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan) + 40:37 p
...44. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 41:05 p
...48. Liszi, Rack (magyar, Mitsubuishi) + 44:44 p

kamion (37)

1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, Kamaz) 2:49:57 ó
2. Duisters, Geusens, El Bouzidi (belga, belga, holland, DAF) + 6:37 p
3. De Rooij, Colsoul, Slaats (holland, belga, holland, DAF) + 13:19 p
...6. Darázsi Zs., Tagai, Szalai (magyar, MAN) + 18:59 p
...27. Szaller, Farkas, Keresztesi (magyar, Mercedes) + 47:13 p

összetett

motor

1. Despres 47:07:36 ó
2. Coma (spanyol, KTM) + 9:45 p
3. Cox (dél-afrikai, KTM) + 12:09 p
...27. Varga + 11:58:43 ó
...82. Nagy + 39:01:39 ó

autó

1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 52:09:30 ó
2. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi) + 27:13 p
3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen) + 3:23:17 ó
...16. Palik, Darázsi G. + 23:44:29 ó
...21. Szalay, Bunkoczi + 26:44:53 ó
...33. Kis, Czeglédi + 32:53:45 ó
...66. Liszi, Rack + 65:01:22 ó

kamion

1. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, Kamaz) 70:45:58 ó
2. Bekx, Willems, Maessen (holland, belga, DAF) + 3:03:19 ó
3. Szugavara, Hamura (japán, Hino) + 6:00:35 ó
...17. Darázsi Zs., Tagai, Szalai + 20:55:13 ó
...31. Szaller, Farkas, Keresztesi + 41:05:17 ó

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!