Palik: Van még tizenhét gombóc

Sokan sokféleképpen vélekednek róla, mint autóversenyzőről. Tizennyolcadik lett az idei Dakar-ralin, és ezt még a legádázabb ellenzői sem tudják elismerés nélkül említeni. Az MNASZ által szervezett "Szemtől szemben a sivatag legyőzőivel" elnevezésű sajtótájékoztatón kérdeztem Palik Lacit erről és még sok mindenről.

- Laci! Ha az anyukámat megkérdezem, hogy mondjon egy magyar raliversenyzőt, akkor ő Palik Lacit fog mondani, hisz' ez jön le neki a médiából... Ha megkérdezném az olvasóimat, azt gondolom, itt már más lenne a válasz... Te hogy érzed ezt?
- Semmiképpen nem nevezném a Palikot raliversenyzőnek, hiszen hivatalosan életében egyetlen egy raliversenyen sem indult. Tehát már ebből a szempontból is túlzás lenne. Magammal szemben attól is félnék, ha autóversenyzőnek definiálnánk a ténykedésem. Meg is mondom, miért: én nagyon tisztelek bizonyos szakmákat, és az autóversenyzést nagyon is szakmának tartom, hiszen húsz éve foglalkozom vele. Közelről, távolról, innen-onnan-amonnan. A húsz évből másfél évtizeden keresztül hivatásos sportrajongó voltam. Azt gondolom, hogy én most is minden kilométeren tanulok. Annak a sportnak, amit én űzök, a tereprali, és ezen belül a maratoni tereprali, van egy hihetetlen praktikuma: nagyon-nagyon sok versenykilométert ad rövid időn belül. Épp most számoltuk ki a Dakar végén, hogy begyűjtöttük ezt a 9 ezer kilométert pluszban, és ezzel közel vagyunk a hatvanezer versenykilométerhez. Amit te is és én is pontosan tudunk, hogy pályafutások adott esetben. És ez relatíve rövid periódus alatt történt... Mindannyian tudjuk, akik ezzel a sporttal foglalkoznak gyakorlatilag évek óta, hogy nagyon sokan szeretnének ennyi versenykilométert. Minden egyes kilométer pénzkérdés. Éppen ezért erre nem lehetek büszke, hogy bennem van ez a hatvanezer versenykilométer...

- Én pedig pontosan úgy érzem, hogy ez is része ennek a sportnak, és erre igenis büszke lehetsz, hiszen elő tudtad teremteni a szükséges anyagi feltételeket!
- Igen, mert sajátos helyzetből indultam, nézzünk szembe ezzel a ténnyel... Amikor én elkezdtem, akkor már volt mire építenem, most már kvázi valamilyen termék, amit eladhattam. Az autóversenyzőt nem tudtam eladni, már csak azért sem, mert nem voltam az! Ha azt mondjuk, hogy a Ferjáncz Attila autóversenyző, a Tóth Jani autóversenyző, a Benik Balázs autóversenyző, a Baumgartner Zsolt autóversenyző, akkor én nem vagyok autóversenyző az én értékrendemben. Azt mondom inkább, hogy az elmúlt évben a magunk szintjén tudtunk jó eredményeket elérni.

- Látszik a fejlődés, ezt nincs, aki ne írná alá! Nincs mit magyarázni egy világkupa-futamon elért jó eredményen, vagy akár ezen a dakaros sikeren.
- Ez így van, csak ha átállsz az én oldalamra és belegondolsz, hogy egy év az ember életében, bármilyen munkát végez is, ez nem olyan hosszú idő... Nem volt olyan nagyon régen, amikor egy évvel ezelőtt hitványul döglöttem bent egy kórházban. Megnéztem 125-ször a belső felvételt. Az első ötvennél meggyőztem magam, hogy mindent szakszerűen csináltam, ahogy régen a tévében láttam a komoly emberektől. A hatvanadiknál már kicsit elbizonytalanodtam. A kilencvenediknél már tudtam, hogy én csesztem el. A százhuszadiknál már szét tudtam volna ütni a fejemet a falon, és a végén eljutottam oda, hogy nem az volt a baj, hogy elestem, hanem az, hogy béna voltam, hogy határozatlan voltam, és az egész folyamat elején több mint egy fölösleges másodpercet eldobtam, amiről tudjuk, hogy rohadt hosszú tud lenni, amikor cselekedni kellett volna...

Dakaros képgaléria