Belépő a nagyok közé - Suzuki SV 650S

Voltam én már nem normális húszévesen is, nem csak most, így a harmincas éveim elején! Csak hát akkor még se pénz, se posztó, így a lehetőségek sem voltak oly fényesek. Meg ha egészen őszinte akarok lenni magammal, talán nem is baj, hogy akkoriban még a motorozás csak egy távoli álom volt. Ismerve a barátaimat, illetve kiindulva abból, hogy mit műveltünk akkoriban szüleink autóival, valószínűleg sok-sok szomorúságot csaltunk volna szeretteink arcára.

De lettem harminc, és feltört a régi vágy (jelzem, nem csak bennem, hisz majdnem az összes haverom is hirtelen most kezdett újra vagy legalábbis legálisan először motorozni)! Okostojásként nekiálltam motort keresni. Rengeteg tudomány és hajnalig tartó prospektusböngészgetés után hirtelen vettem egy Suzuki SV 650S-t. Hogy miért? Mert jól néz ki! Eléggé idiótán hangzik, de így volt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az irracionális viselkedés egyik oka és kiváltója a csajom volt... naná!

Hogy megbántam-e azt, hogy beleszólást engedtem? Nem. Már csak azért sem, mert a mocinkat mindketten használjuk, így fontos volt, hogy ő is el tudja vezetni, mégpedig lehetőleg a legkevesebb emberi és műszaki trauma okozása nélkül. Persze, azért bármit nem vettünk volna meg, így jöjjenek a racionális érvek: van neki alumíniumváza, befecskendezős V2-es blokkja (minket nem szívat a szívató!), dögös leszállópálya fényei hátul LED-ekből, digitális műszerfal, meg világít neki mindkét szeme, ja és Japánban készült...

Ezért a pénzért nagyon korrekt ajánlat volt, pláne úgy, hogy ránézésre még sportmotornak is tűnhet, noha nem az. A 2005-ös frissítés a legszebb optikai részletet tette tönkre, nevezetesen az ezüstösen csillogó aluvázat, ami most - nem is értem miért - rút fekete. Na, az enyém még ezüst, a többi dolog meg kék rajta. Mondom én, hogy jól néz ki!

Kezdő motorosként volt egy kis para, hogy vajon mit fogunk tudni kezdeni egy 650-es géppel - főleg a csajom. Nos, a 170kg-os tömeg még pont kezelhető annak is, aki nőből van. Egyetlenegyszer okozott csak gondot a dolog, mégpedig mikor a Balatonon a kertben a nagy királykodás közben egyszer csak eldőlt a fűbe, és vissza kellett birkózni két kerékre, szerencsére nem történt károsodás...

Ülni rajta jó, mondjuk, olyan igazi motoros érzés. Nekem ez azt jelenti, hogy kicsit hasalós, kicsit csukló terhelős, kicsit hátpúposítós, de nem szupersportosan, csak pont annyira kényelmetlenül, hogy 200 km után meg akarj állni egy picit nyújtózni. A hátsó ülést nem használjuk gyakran, hisz én nem ülök föl hátra, a csajom pedig pláne nem.