Hétmérföldes csizmában - Wanderer W25K

Amikor a Wanderer 1936-ban bemutatta a W25K típust, úgy látszott, a siker nem kétséges: az erős, pörgős, kompresszoros motor és a jó pedigré jelentős eladási számokat ígért. Ám a remények nem váltak valóra. Az okoknak Bernáth András nézett utána. A magyarországi vonatkozásokat Négyesi Pál kutatta.

A Wanderer W25-öt már álló helyzetben is könnyű megszeretni. A kecses sárvédők, a hosszú, nyúlánk motorháztető és a dinamizmust sugárzó hűtőmaszk tökéletes külsőt kölcsönöznek a Szászországban készült kétüléses számára. A harmincas évek jellegzetes sportkocsi-stílusát képviselő autót sok híres ember vágyta és vezette, köztük hajdan népszerű német színészek.

Az Auto-Union karosszériatervező iroda, amely 1932-től a Horchnál befutott Albert Locke vezetése alatt állt, az Audi, a DKW és a Wanderer számára is készített terveket. Ők rajzolták meg a Wanderer 25K magával ragadó formáit, és a választékos kidolgozású utasteret (tehetős férfiaknak és ugyancsak tehetős, s mellé bátor hölgyeknek).

Mindenhol finom bőrkárpit, a nagy kormánykerék mögött gazdagon műszerezett szerelvényfal (kilométeróra, fordulatszámláló, olajnyomásmérő, benzinóra, időóra és vízhőmérő). A tekintélyes óragyűjteményt a Wanderer mérnökei központosan rendezték el a domináns helyen lévő fordulatszámláló körül, ezzel is hangsúlyozva teremtményük sportos jellegét.

A W25K bemutatkozását 1936 elején, a berlini nemzetközi autó- és motorkerékpár-kiállításon ünnepelte a Wanderer és a szakértő közönség. A lendületes formájú újdonság két változatban került pódiumra, s hogy kinek melyik tetszett jobban, csak ízlés dolga volt. Persze, a legtöbb néző a nyitott W25K előtt álldogált, amely telivér sportkocsihoz méltóan, mélyen kivágott ajtókkal, alacsony, levehető tetővel pompázott.

Ennél a típusnál az oldalablakokat külön lehetett behelyezni, az ajtókeretbe "szúrható" oldalborítás a szél és az eső javát távol tartotta a vezetőtől, de mint minden hasonló konstrukció, ez sem jelentett tökéletes megoldást. Fázós, esőgyűlölő vevők szívesebben választották a kupé változatot, amelynek vonalai semmivel sem voltak kevésbé elegánsak, sokkal komfortosabb utastérre számíthatott viszont a sofőr, hála a fémtetőnek és a letekerhető oldalablakoknak.

Egyébként a Berlinben bemutatott kiállítási darabok még fellépő nélkül készültek, ami a szériagyártás során módosult. Valószínűleg ezzel a fontos látványelemmel is hangsúlyozni akarták, hogy itt egy gyors túrasport-kocsiról van szó, s nem versenyzésre alkalmas járműről.