Időtálló - Toyota Yaris Max 1.3 VVT-i

Hamarosan megérkezik a Yaris következő generációja, ám a jelenlegi modell, apró frissítések után, hat év távlatából még mindig hódításra kész.

Szerintem a Yaris határozottan nőies autó, így magamra kentem a legszexibb körömlakkomat, és csinosba öltöztem a kisautó kedvéért. Persze, erre igazából nem volt szükség, hiszen a Yaris Max alaphelyzetben nőiesebbé tesz, dacára a sportos belső térnek, amelynek hangulatát a kétszínű kárpit, a bőrborítású kormány, és a krómbetétes váltógomb adja meg.

Nem is csoda, hogy a vadító vörös körömlazúrt választottam, és boszorkányos sebességgel cikáztam fel-alá a városban. Vezetési stílusomat az általánosságban és hallgatólagosan elfogadott előítéletek korlátai közé szorította az autó, amelyen annak cicaszemű ábrázata talán épp csak egy halványit rontott.

Mi tagadás, volt bénázás és követtem el amatőr hibákat is, és néha talán rámenősebben, szemtelenebbül tolakodtam a forgalomban, mint általában szoktam. Pedig a lila pecsét már legalább tizenhárom éve megszáradt a jogsimon, sőt, azóta kissé ki is fakult, és tulajdonképpen udvarias úrvezetőnek tartom magam.

Mutatványaim láttán néhány arcról persze az egyáltalán nem hízelgő kontextusban emlegetett, "na, ez egy csaj" vélemény volt leolvasható. Csaj, és? Én jól éreztem magam a Yarisban. Talán nem is akkora badarság ez a keletiesen húzott szem, a nőiesen gömbölyű formák és a barátságos ábrázat.

A Yarisba jó beülni. Kívül kicsi, belül hihetetlenül tágas, és emlékszem, hogy megjelenésekor gyakorlatilag alig akadt olyan kocsi, amely felszereltségben és modern technikában a japán kisautó nyomába érhetett. Azóta persze fordult egyet a világ, de mégsem éreztem úgy, hogy a Yaris felett eljárt volna az idő.

A japánok valahogy olyan szerencsésen alakítják a formákat, hogy legtöbbször sikerül időtállót alkotniuk. Ez történt a Yaris esetében is, és bár megjelenése óta a kisautó csak ráncfelvarráson esett át, szakavatott szem, vagy két egymás mellett álló régi és új modell szükséges a különbségek felfedezésére.

Bevallom, mindig is idegenkedtem egy kicsit a műszerfal elrendezésétől, és a digitális sebességmérőtől. Értem én, hogy ki van ez találva, és így sokkal rövidebb időre vonja el a sebesség megtekintése a vezető figyelmét, meg hogy a digitális műszer könnyebben leolvasható. Sajnálom, makacsul maradi vagyok, én az analóg műszereket kedvelem, és valahogy bosszantanak a középkozolon virító, mindentudó LCD-kijelzők is.

Szerencsére a Yarisban ilyen nincs, de csak csekély mértékben jelent elégtételt az a tény, hogy a digitális sebességmérő némileg lemarad a dolgával. Ám ez csak megállásnál észrevehető, amikor az ember tudja, hogy pillanatnyi sebességének nullára redukálására törekszik, így ennek folyamatát nem feltétlenül szeretné figyelemmel kísérni.

Miután sikerült fejlett kritikai érzékemet takarékra tenni, kifejezetten öröm volt a Yarisszal autózni. A váltó pontosan és jól működik, a fék méltó a kisautó teljesítményéhez és tömegéhez, a kuplung japánosan vajpuha, az ergonómia pedig tökéletes. Az élvezetből csak hajszálnyit vont le az a tény, hogy a gázpedál talán túlságosan is puhára sikerült, így némileg nehéz volt kitapasztalni a kezelését. Más szavakkal, nincs cikibb, mint egyesben, induláskor az üveghangon pörgő motor.