Oldtimer, oldstyle - modern idők

Hagyományteremtő céllal rendezték meg a fővárosban az első Budapest Classic Grand Prix-t, a veterán autók remek túraversenyét.

A Városliget kétségtelenül Budapest egyik legszebb és legromantikusabb része, ott a tó, a Vajdahunyad vár, árnyas ösvények és sétányok, autómenetes széles utak.

Nos, ezen a szombaton az egyik széles út, az Olof Palme sétány megtelt autókkal. De nem akármilyenekkel! Régiekkel. Vajon a nosztalgia dolgozik ilyenkor az emberben? Mert mi tagadás, e sorok írója akkor volt gyermek és fiatalember, amikor ezek a mai oldtimerek gyönyörű, modern autóknak számítottak. És nagyon kevés volt belőlük kis hazánkban.

De lehet, nem is a nosztalgia vonzott oda az első Budapest Classic Grand Prix rajtjához, talán csak tisztelegni vágytam az egykor volt remek technika csúcsteljesítményei előtt. Vagy csak a csillogás vonzott. A sok króm és nikkel, a fényes lakkozások, a túlontúl kényelmes, terebélyes bőrülések látványa. De az is lehet, hogy csak a lányomnak szerettem volna megmutatni valamit, ami az ifjúságom egy része volt.

Ezen a szombat délelőttön gyönyörű napsütötte idő fogadta mindazokat, akik kíváncsian kilátogattak az első márkafüggetlen veterán autóverseny rajtjára. És nem kevesen voltak, már az aktív résztvevők sem! Száznál több autót neveztek és 222 versenyző jelentkezett az első Budapest Classic Grand Prix-re, amit hagyományteremtőnek szánnak a szervezők, s ami alighanem hagyományteremtő is lesz, mert mondjuk meg rögtön, hogy remekül sikerült.

A résztvevők egyaránt élvezték, az autókázást és a versenyfeladatokat, s amerre elvonultak, mert ezekkel az autókkal csak vonulni lehet (némelyikkel esetleg suhanni), tetszett az őket megbámuló közönségnek is. És nem csak nekik, még a versenyen bíráskodóknak is. Még ők is ámultak és bámultak, hogyan tekeregnek az öregecske és nem ritkán sok méter hosszú járgányok a bóják között. És az is elismerést aratott, hogy stopperrel a kezükben, mennyire igyekeztek a versenyzők betartani a szintidőket.

A rendezvény sikeres volt, s ez dicséri a szervező MAVAMSZ-ot, a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetséget és a FIVA-t, a Motoros Világszövetséget, akiknek bevallott céljuk, hogy Magyarországon is megteremtsenek egy tradicionális Oldtimer rendezvényt. S miért is ne? Mikor olyan csodák tűnhettek fel ezen a Grand Prix-n, mint a Moszkvics 403-asok vagy 408-asok, mint egy Mercedes Nürburg, vagy több Cadillac, egy piros Sunbeam, két Ford Mustang, egy Austin Healey, MG-k, hogy a sok Mercedesről ne is beszéljünk. Bár azt a vajszínű 220 S kupét azért külön is meg kell említeni.

Hivatalosan a versenyen műszakilag, és esztétikailag megfelelő, 1979. december 31-e előtt gyártott oldtimerek indulhattak kizárólag, illetve a gyártó által "Classic" besorolást kapott típusok.

A versenyzők Budapest 10 különleges nevezetességét látogatták meg, ahol időellenőrző állomások és különleges feladatok várták őket, olyan modern ralis időmérő berendezésekkel, amelyekkel egy század másodper pontossággal lehetett mérni az eredményt. Ezek nem gyorsasági versenyek voltak, hanem bizonyos, kényelmes szintidőket kellett a lehető legpontosabban teljesíteni.

A túra útvonala a következő helyszíneket érintette: Műegyetem rakpart, Kogart Ház, Mercedes-Benz szalon, Csillebérc, Művészetek Palotája, Mamut, ING mélygarázs, Citadella Sétány (itt pihenő és ebéd várta a ralisokat), és az Opera, meg a Hess András tér. A túra délután az Olof Palme ház elé ért vissza.

Záróeseményként, este kilenc órakor, több száz veterán autós és motoros indult a világ legszebb teréről, Hősök teréről a Clark Ádám térre és vissza, a Múzeumok Éjszakája ünnepséggel összekötve.

A gyönyörűen karbantartott, egyedülálló oldtimerek tulajdonosai ugyan Magyarországon havonta legalább egyszer találkoznak, és a rendszeres klubesteken kívül is ápolják kapcsolataikat, de ez idáig ilyen fajta esemény nem kapott az ekkora publicitást. És az is elismerés, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot hivatalos kultúreseményének nyilvánította, a Budapest Classic Grand Prix veterántalálkozót.

Jó volt látni a sok szép autót, a lelkes versenyzőket, és voltak véletlen találkozások. Fekete Andrissal, akivel együtt jártuk olykor a világot Ferjáncz Attila nyomában, vagy Bögös Sándorral, a rádiós riporterrel, akivel mindig jó szót váltani.

Szöveg és kép: Roóz Péter