Fentebb alaposan felboncoltam az autót kütyük szempontjából, most nézzük, mit kínál a hagyományosnak kikiáltott franciás kényelem.
A bőrborítású ülésekkel kapcsolatban megoszlik a köz véleménye. Szerintem lehet nagyon jó és nagyon rossz bőrborítást is készíteni, a kettő között pedig szinte alig van átmenet. Tehát például - az egyedi adottságokat most nem véve alapul - nem az a kérdés, hogy az ember tompora csak fél, vagy egy óra után izzad-e bele az ülésbe, hanem az, hogy beleizzad-e, avagy sem.
A C4 ülései - miután félórás küzdelemmel beállítottam az ideális pozícióba - meglehetős kényelemmel kápráztattak el, és jelentem, helyet foglalni bennük egyáltalán nem volt izzasztó élmény. Télire, a zordabb napokra, amikor a tulajdonos is didereg, nem csak az autó, ott az ülésfűtés, amely egy pillanat alatt melegséget varázsol az ember szívébe - akarom mondani, ülepére.
Bár tudom, hogy csak mosolyognának rajta, de tőlem külön piros pontot érdemelnek a beépített illatosító tervezői. Nem tagadom, az én autómnak is jutott egy magából Dakar fantázianevű illatot árasztó, a szellőző rácsára akasztható kis készülék, de - bár lassan két éve szagolom -, nem sikerült rájönnöm az odor valódi összetevőire. Talán a verseny hangulatát idéző teveürülék és Palik László verítékének keverékéből szintetizálták? A C4 illatmérnökei azonban kiváló munkát végeztek, de főként azért érdemlik az elismerést, mert illatosítójuk a műszerfalba rejtve dolgozik, és nem rondít bele az összképbe.
Beszéljünk a hifiről. No, már megint a kütyüknél tartunk, gondolhatja a kedves olvasó, de azt hiszem, a Blaupunkt cd-tárral felszerelt rádió - mégha gyári beépített darab is volt - igen jól muzsikált, így véletlenül sem kütyüzhető le. Azután a csomagtartóban megleltem a megoldást két JBL hangszóró képében, amelyek munkáját az autóban még jó pár eldugott társuk segítette.