Pontyból cápa - Peugeot 307 1.6 HDi Sportline és 2.0 Féline

Vágólapra másolva!
Alapárilag közel egymillió forint a különbség az 1,6-os dízellel, illetve a 180 lóerős, kétliteres benzinessel szerelt új Peugeot 307-es között. Ha Önnek hobbija, hogy sok pénzt ad sportosnak csúfolt autókért cserébe, nyugodtan vegye a csúcsváltozatot, józanabbaknak a gazdaságos olajost ajánljuk. A benzinfalóról van videónk is.
Vágólapra másolva!

Autósmozi -> Videó a kétliteresről

A Peugeot néhány évvel ezelőtt nagyot durrantott a 206-os fölé pozícionált 307-essel, az alsóközép-kategóriás autót vitték, mint a cukrot. Nem csak a jónép, sok-sok magyarországi vállalat is látott fantáziát benne, aminek köszönhetően még ma is rengeteg cégautó szaladgál belőle az utakon. Hogy mekkorát szólt, azt jelzi, hogy 2002-ben az Év Autójának választották, viszonylag nagy fölénnyel utasította maga mögé a Renault Lagunát.

Sikermodell esetében a gyárak mindig óvatosan nyúlnak a ceruzához, az aktuális ráncfelvarrást csak minimális változtatásokkal tudják le, nehogy. Valami ilyesmi történt szegény 307-essel is, itt van belőle az új, azt' sokan észre sem veszik, hogy valamit észre kellene venniük. Pedig elöl azért változott ez-az, a pözsóék szerint félig-meddig egyterű például immár kiválóan illeszkedik az új arculathoz, kapott 407-féle, szeretett vagy gyűlölt bohócorrot, s feltűnő az is, hogy krómházba pakolva a ködlámpák a lökhárítón trónolnak.

Csáprágók - mondta erről a megoldásról kedvesem, és tényleg, oldalról kifejezetten olyan, mintha ezek az ágaskodó valamik bele akarnák mélyeszteni magukat mindenféle szembejövő tárgyba. Vámpír. Még ha ez a megállapítás nem is feltétlen hízelgő szegény 307-esre, legalább kapott személyiséget, és hát személyiség egyenlő szerethetőség, legalábbis szerintem.

Na de még a külsőnél maradva, új az első lökhárító, ami rövidebb motorháztető-kialakítást tett lehetővé, ezáltal rövidebbnek hat az autó eleje. Ezt egyébként a sajtóanyag mondja, én akkora hatalmas különbséget nem látok. Kicserélték az első fényszórókat, ezek az újak jobban nyújtózkodnak oldalra, s minő meglepetés, hátul is frissek a lámpák. Az összkép lényegében nem változott, a 307-es maradt, aki volt, ami azért nem olyan nagy baj.


csúnyaságot"szegecselése"

Forrás: [origo]

menetpróbán






ittRammstein CD-re próbál vezetni

Forrás: [origo]



Négy liter alatt

Októberben egy 1,6 literes, részecskeszűrős 307 HDi is részt vett a Greenfleet Class elnevezésű versenyen, ahol rajta kívül még 11 gyártó képviseltette magát. A Peugeot 307 két ausztráliai Peugeot-dolgozó vezetésével 3021 km-t tett meg Darwintól Adelaide-ig, mindössze 111 liter üzemanyag elfogyasztásával, ami 3,7 literes átlagfogyasztásnak felel meg 100 kilométerenként.

Amiből van 90 és 110 lovas változat is, mi utóbbit nyúzhattuk nagy megelégedésünkre. Bele lehet vizionálni ebbe a viszonylag kis autóba a kétliteres, immár a CC-hez is adott dízelt, de racionálisan gondolkozva csak oda lehet kilyukadni, hogy ez az egyhatos untig elég. Még azt is tudja, hogy 2000-es fordulat alatt sem cammog traktormódra, annyira tökéletes városba, hogy csak. És nem is fogyaszt sokat, főleg budapesti használattal hét liter körüli tesztátlag jött ki, bár a fedélzeti komputer több mint fél literrel megpróbált átverni. Oldalt keretesben olvashat még jó fogyasztási adatokat.

Tágas beltér, jó futómű, kiváló motor, alig hallható szél- és menetzaj, mindezért alapból 4,24 millió forintot kérnek. A sportline-os verzió 4,74 millió forint, ha kicsivel kevesebbért adnák, azt mondanám, tökéletes. Valamelyest a folytatáshoz is igazodva így csak annyit, hogy én sem hajítanám ki a karácsonyfa alól.

Koncz Dávid

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!