Nem rossz dolog a nagy Carlos Sainz pártfogoltja lenni: a nemrég visszavonult kétszeres világbajnok (1990, 92) "szárnyai" alatt nevelkedő, persze szintén spanyol Daniel Sordo ugyanis a következő szezonban egyrészt címvésére készülhet a JWRC-ben (a P.H. Sport féle Citroën C2 S1600-assal), másrészt beszáll az elitbe is, a tervek szerint 5-7 futam erejéig (Citroën Xsara WRC-vel).
A Xsarát az a Kronos Racing biztosítja majd számára, aki az elmúlt két esztendőben világbajnok francia Sebastien Loeb (és a spanyol Xavi Pons) WRC-jét is adja. Azaz az egyik legkiválóbb technika dolgozik majd a mindössze 22 éves (többek között spanyol bajnok) versenyző alatt.
Sordo navigátora továbbra is az egykoron Sainz mellett (is) tevékenykedő, igen tapasztalt Marc Marti lesz. Bemutatkozás rögtön a nyitó Montén (január 20-23.) - ugye Xsara WRC-vel.
A Citroën 2006-ban "csak" privát egységekkel képviselteti magát a vébén - akárcsak a Peugeot és a Skoda.
A Mitsubishiről még nem tudni, "futtat-e" Lancer WRC-ket, ha nem is gyárilag. A konstruktőri meccsben maradó Ford és Subaru közben a hírek szerint már gőzerővel tesztel a havas-jeges-aszfaltos monacói futamra.