Anyu, ha vezet - Renault Mégane Grandtour 2.0 dCi Privilége

Anyu, ha vezet, akkor szereti telepakolni a csomagtartót, szereti, ha mindenki kényelmesen elfér a hátsó ülésen is, szereti, ha autója dögös, és még jól is megy. Anyu céltudatos, modern anyu a huszonegyedik századból, legyen hát ilyen az autója is.

Ennyi álmodozás és a formák születési körülményeinek elemzése után jöjjön a földhözragadt része a dolgoknak, vagyis az, hogy céltudatos anyu (ez volnék én :-) ) mit figyelt meg, miközben használta a Mégane-t.

Először is kényelmetlennek találtam az ülést. A vezetőülésből átültem a jobb elsőre, de azt is kényelmetlennek találtam, sőt utasaim is egytől-egyig panaszkodtak a rövid ülőlapokra. Más baj nincs az ülésekkel, csak hogy kétszáz kilométer levezetése után örültem, hogy kicsit átmozgathatom a virgácsaimat. Itt azonban nagyjából vége is a gonosz kritizálásnak, ugyanis már csak az általánosban osztott iskolatej következtében csorbult ízlésvilágom mondatja velem azt, hogy nem igazán kedveltem meg tesztautónk bézs-fekete belterét.

Azért fordulhatott ez elő, mert az autót takarítva előjött belőlem a házi-anyu, és rájöttem, hogy hálátlan dolog világos belteret sikamikálni egy nappal március csapadékos idusa előtt. Másrészt azért fordulhatott elő, mert dacára a csodamosóporoknak és folteltűntetőknek, az útról behurcolt olajos-kormos sár mindenen nyomot hagy. Egy hétig szinte szégyelltem magam, hogy nem váltok mamuszra, amikor beleülök az autóba, de azért tetszett is, hogy ilyen elegáns légkört képes teremteni egy világos és egy sötét szín kombinálása.

A techno-anyu énem imádta a középkonzol és az ajtók titán színű és gumi tapintású betéteit, volt egy ilyen golyóstollam, műanyag volt, de imádtam vele írni... Talán ebben is lappang némi titok, amihez jó hozzáérni, kellemes a szemnek, azt jó használni is, minél többször.

Na és ott van ugye a kétliteres dízelmotor, ami miatt ez az egész felhajtás és főhajtás keletkezett, hogy az ember már szinte szégyelli magát, ha túl sokat dicsér egy autót. Nem kapok konyakosmeggyes csemegekosarat a Renault-tól, de azért elmondom, mert ez a dolgom: cefetül húz ez a 150 ló. Szépen, kétezertől megy, aztán felpörög a turbó, amitől viszont minden rendesebb gyorsításnál jelentkezik a kedvenc jelenségem, vagyis ugrik az autó.

Hogy mennyivel több a már szintén agyonajnározott 1,5 dCi-nél a 2,0 dCi? Na nem csupán fél literrel, ez túl kézenfekvő válasz, bár részben ebből keletkezik az a 100 newtonméternyi nyomatékkülönbség. Merthogy a kétliteres dízel 340 newtonmétere már 2000-es fordulaton ott suttog az ember fülébe, hogy azt mondja: toljad neki! Ugye, pedig nem is néz ki versenyautónak a Mégane, főleg nem a Grandtour kivitelben.

A futómű a teljesítményhez mérten jól birkózik a feladatával, és néha tényleg birkózik, szóval bár van mindenféle menetstabilizáló kütyü, tempósabb kanyarokban mutatkozik némi alulkormányozottság, de ehhez már kicsit szadizni is kell a kocsit. Ettől függetlenül bármikor szükség lehet vészmanőverre, és olyankor esetleg az amúgy pazarul komfortos futómű visszavág.

Egyébként magyar utakra soha keményebb rugókat, egyszerűen bűnnek tekintem a japános vagy az olaszos feszességet a végtelenül precíz kormányzással. Szinte alig érzem, ha úthiba miatt került arrébb az autó egy fél métert, vagy azért, mert nem bírok a technikával. Valószínűleg ez utóbbiról lehet szó, de azért valahol az is megnyugtató érzés, ha inkább az autó ment meg engem többször, mint én őt.

A dögös teljesítmény és menettulajdonságok hallatán az ember fejében feldereng a benzinkút végtelenségig pörgő számlálója, amely valahol 15 ezer környékén áll meg. Gázolajból. Nekem 7 literes átlagfogyasztás jött ki, pedig haladtam autópályán és tötyörögtem a városban is, nagyobb kigyorsításokkal, csak úgy a szabályoson belül kihasználva a technika adta lehetőségeket. Azért ez nem rossz, ugye? Persze tiszta városi használatnál akár másfél literrel is lehet nagyobb a fogyasztás, de azt hiszem, hogy a 8,5 liter még mindig beleférhet, ha melléállítjuk összehasonlításként a lökettérfogatot és a teljesítményt is.

Az új kétliteres dízellel a Mégane Grandtour csak a Privilége felszereltségi szinttel kapható. Ezért majdnem 6 milliót kell a kasszában hagyni, ám az autó szinte duzzad az extráktól. Automata klíma, cédés rádió, tempomat, esőérzékelős ablaktörlők, ködlámpák, Xenon-lámpák, fűthető első ülések, bőr kárpit és rengeteg tárolóhely. A rengeteg apró rekeszen, a pohártartókon, a hatalmas csomagtartón és a padlóba rejtett kis tárolórekeszen látszik, hogy mennyire átgondolták a Renault tervezői a dinamikus családi autózás koncepcióját. A legjobban azonban mégis az tetszett, hogy egy egész hétre elfelejthettem a kocsikulcs fogalmát. Csak magamnál kellett tartanom a Renault-kártyát, és az autó megismert, valahányszor odaléptem hozzá. Tudom, hogy ez nem új találmány, a franciák évek óta használják. Ám mégis imádtam, hogy nyitáshoz csak meg kellett húzni a kilincset, záráshoz pedig meg kellett nyomni az azon található gombot.

Ami a versenytársakat illeti, maradjunk talán a francia konkurenciánál. A Citroen kínálatában ugyanebben a kategóriában a C4 szerepel, ám nem kapható belőle kombi kivitel. A Mégane Grandtourhoz legközelebb eső modell az ötajtós C4 kétiteres, 136 lóerős HDi motorral, amely csúcsfelszereltséggel, akción kívül 6,5 millió forintot kóstál.

Ami a Peugeot-t illeti, szintén a 307 SW lehet a Mégane Grandtour ellenfele, amely a Supreme felszereltségű kétliteres, 136 lóerős dízellel 5 690 000 forint alapáron.

Bár a konkurenciának állított márkáknál még nem bukkant fel az új kétliteres erőforrás, az árak mégis igen közel esnek egymáshoz. A választást kizárólag most is az ízlés döntheti el, de most már mennem kell, mert már türelmetlenül vár a 150 paci a ház előtt. Csók, anyu.

Smidt Éva