Csattogós lepke - Mazda MX-5 2.0 Sport

Emlékszem, amikor még kicsi voltam, egyetlen autó töltötte ki minden álmomat: a szomszéd fiú pedálos Moszkvicsa. Hogy mekkora volt a kis Körte, és hogy miért pont a fürdőkádzöld autó ugrik be az MX-5-ről, és hogy milyen is a Mazda, arról a következő, szubjektív élménybeszámolóból értesülhet a kedves olvasó.

A Körte - ez volnék én - ifjúkori mérete fontos tényező a történet szempontjából, de azt már most illendő leszögezni a sértődősök kedvéért: semmiképp sem összehasonlítás következik a két autó viszonylatában, ha a pedálos Moszkvicsot lehet egyáltalán autónak nevezni.

Sokkal inkább arra az évtizedeken átívelő szabad asszociációra szeretnék némi fényt irányítani, amely talán sok kortársam tudatalattijába épült be gondosan, hogy egy nem várt pillanatban felszínre törve vakmerő beruházásba kényszerítsen.

A történet röviden pedig úgy szól, hogy a szomszédságunkban lakó fiúnak - igen, annak, akivel az autós kártya zsírtól és lekváros vajtól ragadós lapjait csapkodtuk - már ötéves korában volt egy kabriója. Akkor még nem is gondoltam bele, hogy a borzadály zöld színnel megáldott, lemezből préselt és iszonyú hevenyészetten összerakott kis autóutánzat mély nyomokat hagy járművek iránt éppen csak fogékonnyá váló lelkemben.

Pedig mély nyomokat hagyott, és bár nagybátyámnak akkor már megvolt a 125-ös MZ TS-e, így a motorozás alapjait lefektetettnek nyilvánítottam néhány, a tankon ülve végigsikított utcakörnek köszönhetően, az autós része még csak ezután következett.

A szomszéd fiú viszont alapvetően önző volt - később ezt a rossz tulajdonságát kinőtte -, és nem szeretett túl gyakran megválni a pedálostól, főleg, mert akkor neki át kellett ülnie a háromkerekű bringára. Jobb híján a kis Körte tologatta a csattogós lepkét, tekerte a fronthajtásos bringát, és leste az alkalmat, mikor ülhet először bele élete első kabriójába.

A pillanat eljött, a szomszéd fiú elunta a Moszkvicsot, így egy jól leplezett pillanatban már vetődtem is a kisautóba, és toltam a pedálokat. Azaz toltam volna, mert az első két taposásnál leverte a lazúrt a térdemről a karosszéria puhának szánt műanyag éle.

Miután begyógyultak sebeim, jobbára távolról szemléltem a kabriót, és vonzóbbnak találtam, mint valaha, szinte lelki törést okozott, hogy hosszában túlméretes vagyok ahhoz, hogy a fehér bakelitből készült kormány mögé pattanjak, és sportautós brúgással csapassak az utcánkban álló gesztenyefákról az aszfaltra hullott, zörgő, aranysárga levelek között.

Bukólámpás Mazda MX-5 1992-ből

Azután ugyanezt éreztem, amikor először megpillantottam az MX-5-öt. Ha nem csal emlékezetem, akkor külföldön láttam először, és azonnal belesajdult mindkét térdem, vad lüktetésbe kezdtek a régi sebhelyek. Néhány évvel később már a fülemben dobolt a vér, amikor még csak álló helyzetben ugyan, de beleülhettem életemben először egy valódi MX-5-be, a bukólámpásba, azután sorban leellenőriztem a fejlesztés menetét, és egyre csalódottabb lettem. Mert az én ízlésem leragadt a bukólámpáknál.

Egyesek szerint bénán néz ki, én akkor is annak a kisfiúnak az arcára emlékszem szívesen, aki egyszer levegő után kapkodva rángatta szülei kabátujját: "Apaaaaa! Versenyautóóóó!" És természetesen pislogni kellett neki, ő pedig elolvadt a gyönyörűségtől. Mindez egy 323F-fel történt meg, de akkor olyan közelinek éreztük a rokonságot a két autó között, mint később soha.

De persze az élmény, az minden alkalommal visszaköszönt, és most, hogy jósorom egészen odáig vitt, hogy egy vadiúj MX-5-ben próbálhattam meg testközelből és igazán átélni az éveken át elképzelt élményt, az emlékek is szépen sorban újra feléledtek.

Ez nem jelenti azt, hogy az MX-5 is szorított térdben, sőt, inkább kellemes meglepetést okozott mindannyiszor, amikor csak beleültem. Szinte hallani véltem azt a semmivel össze nem téveszthető hangot is, amit a Moszkvics kerekei adtak ki, amikor az ember mint egy szoknyát (ilyet csak ritkán hordtam), felemelte maga körül az autót, és egyhelyben megpróbált megfordulni vele. A Moszkvics nehéz volt nekünk ovisoknak, így jóformán csak arrébb taszigáltuk azt a flaszteren. Az MX-5-ben szakasztott ugyanez az érzésem támadt: ezzel egyhelyben is meg tudok fordulni. Naná, elég egy izmosabb gázfröccs, és ha nincs a kikapcsolható elektronika, a kis roadster tolja is kifelé a fenekét.