Második otthon - Lancia Musa 1.3 Mjet 16V Platino

A Musáról az a kép ötlött eszembe, amikor az újgazdag beül csilivili autójába, csilivili öltönyben, csilivili villája előtt. Szép is, csinos is, nagy is, csak egy kicsit esetlen, egy kicsit sok. Ugyanez igaz a Musára is. Párját ritkítóan igényes megoldások Fiat-alapokon, Lancia-köntösben.

Ennyi bőrt, igényességet és elektromos kütyüt még nem láttam ilyen kis helyre összezsúfolva. De szépen, nem csak úgy összedobálva. Ez az autó ránézésre is csak olasz lehet. A digóknak van valami hihetetlen, veleszületett érzékük a harmóniához, és a Musa berendezői ráadásul kétszer álltak sorba, amikor osztották ezen képességet. Barna, két árnyalatú drapp és ezüst. Ez a három fő szín jellemzi az autót kívül és belül is. Meg lehet érte dobálni, vállalom: a metálbarna és bézs együtt sokkal szebb, mint az ezüstmetál feketével. Meleg, otthonos. Ajtónyitáskor megcsapja az embert a bőr illata, majd befészkeli magát, bezárja az ajtókat. Ekkor megérint egy érzés. Jobb, mint otthon? Kényeztető, puha bőr, plüss és több háztartásra való elektromos segédberendezés. Olyan, mintha a konyhámban a mikró ajtaját is szervo csukná. Gombnyomásra!

Bár ma már minden autóhoz kapható szinte minden extra, a Dual Drive szervokormány (amúgy teljesen felesleges), az esőérzékelős ablaktörlő, a tempomat, a tolatóradar, a sötétedés-érzékelős lámpakapcsolás, a Bose hifi és a kétzónás automata klíma igenis feldobja az embert. Nem csak a magas üléspozíció segít abban, hogy simán lenézzem a többi autóst. A Lanciáknak fílingje van, már-már arisztokrata lesz benne az ember. Szóval ülök a kandallós, meleg kuckómban, nyugalomban, fülig érő szájjal hallgatom a Bose rendszer trilláit, és letekintek az egyszerű pórnépre. Műanyag autóban, műanyag székeken, műanyag kormányt fogva pislognak magukba zuhantan.

Elöl-hátul nagyon kényelmesen el lehet terpeszkedni, de a panaszok elkerülése végett csak három barátot hívjunk, negyediknek meg ellenségünket ültessük középre. A hátsó ülések támlái csúsztathatók, sőt 40-20-40 %-ban dönthetőek is. Magyarul a középső kartámaszként is használható. Ha a jobb egyben nem ül senki, maybachos testhelyzetet is felvehetünk. Láb előre felpakol a lehajtott ülésre, a háttámlát teljesen ledöntjük, és bámulhatunk ki a hatalmas tetőablakon, közben kezünket a plüssel bélelt (!), italtartós könyöklőn pihentethetjük. Ha melegünk van, csak előrerikkantunk a sofőrnek, ugyan, tekerje már lejjebb a hőfokot a mi oldalunkon. Ez eddig gyönyörű, de...

De azért ez sem a mennyország. Bár ott még nem jártam, nem hiszem, hogy durva dízelhang verné fel az angyalokat transzfer közben. A Musában pedig minden hangszigetelt. A futómű zaját nem hallani, a külvilág is teljesen elszeparált, csend, rend, fegyelem van, kivéve a motort. Kényelmes, kilencvenes tempó mellett is zavaróan hangos, de még az alapjárat is kellemetlenül benyomul az utastérbe. A turbó fütyülését pedig egyenesen imádom, de ha már fütyül és morog, akkor legyen lapos, széles, sportfutóműves és hadd szóljon. De ez egy miniluxusverda, nem egy kibelezett-megmutatomén sportkocsi. Egy hintó, ahová nem lenne szabad beengedni a lovak patkóinak dobogását. Mindenesetre vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy talán ez az egyetlen hibája a Musának, a többi, ahogy egy igazi olasz autónál kell, simán megszokható.