Második otthon - Lancia Musa 1.3 Mjet 16V Platino

A Musáról az a kép ötlött eszembe, amikor az újgazdag beül csilivili autójába, csilivili öltönyben, csilivili villája előtt. Szép is, csinos is, nagy is, csak egy kicsit esetlen, egy kicsit sok. Ugyanez igaz a Musára is. Párját ritkítóan igényes megoldások Fiat-alapokon, Lancia-köntösben.

Megdicsérgették már többen, sőt millióan az 1.3 Multijetet. A világ legkorszerűbb mini dízel erőműve. Igen, erőmű. 90 lóerő és 200 Nm. Vezetését, gázreakcióit szokni kell, de ma már minden Common Rail-es gázolajevő hasonló tüneteket produkál, azaz: iszonyatos nyomatékszegénység 1500-1600-ig, majd hirtelen elszabaduló lovak, gyors vágta, majd ugyanilyen gyors kifulladás 4500 környékén. Ellenben, már-már ellentmondva a fizika törvényszerűségeinek, itt a 90 ló vágta után sem kér enni. 5,7-es átlag! Csak városban, klímával, 350 km megtétele után. A gyári adatnál is jobb voltam! Pedig nem ez a jellemző.

Rendkívül kényelmes a rugózás. A pesti utakat zokszó nélkül bírta, sem hanggal, sem elpattogással nem tiltakozott a megpróbáltatások ellen. Bár a 205/50 R16-os kerekektől rosszabb futáskultúrát vártam, kellemesen csalódtam. Peres gumi ide vagy oda, a Musából a perötven nem csinált gokartot. Kicsit nyúlósan reagál a kormánymozdulatokra, megfontoltan indul el jobbra vagy balra, főleg ha a City-szervo is be van kapcsolva. Én csak próbából használtam, de amerikai batárban érztem magam. A kormányt meglökve az magától körbefordul. Normál üzemmódban, normál tempó mellett, élménymentesen és kényelmesen lehet vezetni az olasz kétszínűt, míg a hetvennél kikapcsoló City-t rángatva hajmeresztő mutatványokat lehet előadni. Szóval vigyázzunk a rénszarvasokra, hatalmas kilengéssel tér vissza az ívre. Vagy elütjük a szerencsétlen négylábút, vagy mi csúszunk a szembejövő, dudáló kamion alá. Még egy megoldás van: rendeljünk bele ESP-t.

Luxus-konkurencia

A2-es Audi már nincs, az 1-es BMW beltere sokkal kisebb, a Dodge Caliber sosem fogja elérni ezt a szintet, egy rendesen felszerelt Merci A osztály ára az egeket verdesi. Slussz. Ilyen szintű kisbuszt ennyiért nehéz találni. A Lanciát persze meg lehet venni olcsóbban is, alapára 3 490 000 forint, de azért az nem hozza ezt az érzést. Öt és fél millióért bőrben ücsörögni és nevetni a többiek fröccsöntött autóján, hát, elgondolkodtató ajánlat.

De mégis, milyen is a Lancia-érzés? A legutóbbi, felemásra sikeredett autószalonon 40 perc után utáltak ki a Thesisből. Ha arra nem futja, akkor fele annyiért vehetünk Musát. Nem ugyanaz, de majdnem...

Hajnalban kelek, morcosan nézegetem magam a tükörben, öltözködöm, majd le a garázsba. És egy kis mosoly átsuhan az arcomon. Mert bár nem egy csoda az autó, de ahogy a neon fénye megcsillan a kétszínű festésen, ahogy a barna tető szórja a szikrákat, azt látni kell. Pontosan ez igaz az ajtónyitásra is. Ezt csak a bőrüléses autóval rendelkező szerencsések tudják. Ajtó ki, és bőrszag. Nem kell illatosító meg szagtalanító, és nincs oldószerszag, mint az igazi plasztik kocsikban. Behuppanok az ülésbe, megtapogatom az ülést, a kormányt, és már-már mosolygok. Pedig még csak 5:30 van. Kigurulok a garázsból, elég hangosra veszem a zenét, hogy ne halljam a motor kerepelését, nézem a zöldes műszerékszereket, és lágyan gurulok hepehupás fővárosunk útjain. Nehezemre esik kiszállni, és kétszer, háromszor visszanézek a parkolóban hagyott autóra. Egy kicsit hamarabb kelt fel a nap, egy kicsit boldogabb lettem, pedig nem is az enyém...

Napközben megint eszembe jutott az ára. Minden cicomával együtt 5 585 000 forint. Drága, de olyan ezt felróni a százéves Lanciának, mint egy sportkocsinak, hogy sokat fogyaszt. Annak az a dolga, ennek meg az, hogy szebbé tegye az életet. És ezt megteszi, tehát megéri...

Nagy Tibor