Mi is kell egy jó filmhez? Lássuk csak: szex, vér, erőszak. Na, itt megvan minden, csak keresni kell. A szex: a formája, ami kissé visszafogott, nem olyan bőrkorbács-csattogtató, csak olyan misszionárius. Vér: a színe, remekül áll neki. És az erőszak. Ahogy megy, ahogy kanyarodik, amilyen kemény a futómű. Kész a film. Jöhet Angelina Jolie vagy akár James Bond. Az új filmjében úgyis egy Fiat Pandával rohangál. Akkor már inkább ez. Ennek a platóján nem sok minden fér el, de egy géppuska, és több rakat lőszer simán. És már meg is menekült a rosszfiúktól. Egyszerűen kilyuggatja őket..., snitt!
Amilyen lelkesítő kintről a Strada (mondjuk a név kifilézése is megérne egy misét, mert egy Lamborghini Strada, az oké, de egy platós Fiat..., röhej), olyan lehangoló belülről. Ha a munkagépet látjuk benne, akkor rendben van. Elfér hátul a táska, ebéd, egyéb motyó. Van hely a menetlevélnek, telefonnak, seggriszálós Elvisnek, esetleg Öcsi feliratú álrendszámtáblának az ablakban. A műszerfal elmegy, a CD-s rádión pedig elserceg a Petőfi. Ha a platót nem nézzük, mert túl igényes műanyagból van és könnyen karcolódik, ráadásul picike is, munkagépes szemszögből elfogadható jármű. Bár a Strada hátsójára rárakhatunk több mázsát, de hiába. A maximális súlyt elérni úgy, hogy a rendelkezésre álló teret ne lépjük túl és ne lógjon ki a kapa nyele, csak az amerikai hadsereg által használt, majd elhíresült uránmagvas lőszerrel lehet. Az mondjuk kapóra jönne James Bondnak a géppuska mellé. Hadd hulljon a férgese.
Ami még melós szempontból mellette szól, az a 4,5-6 literes fogyasztás, a könnyen takarítható - mondjuk már ki, igénytelen - beltér és slaggal mosható plató, a megölhetetlen hátsó futómű (laprugós). Van ám még hidegcsináló, meg elektromos tükör, a ködlámpákról már ne is beszéljünk. Ha ezzel jönne hozzám a festő, biztos szebben dolgozna, mert legalább jó kedve lenne, hogy ilyen klassz melós kocsija van, és ez is valami ebben az állandó panaszos világban.
Civil a pályán
Személyautós szemszögből már nyafognék. Túl puha az ülés, ráadásul a nagyi rekamiéjáról lerángatott szövet valami borzasztó. Akkor már inkább kihasalok hátra a platóra, és onnan nyomogatom a pedálokat seprűnyéllel. Biztos van jó tulajdonsága is az anyagnak, de ezt jól titkolják a gyáriak. A műszerfalat lehet rondának nevezni, de engem a fiatalkori robogómra emlékeztet, és azok szép idők voltak, így nincs mit bántani rajta. Leolvasható, jól látható (sárga az a szerencsétlen), bazi Adventure felirattal. Ezt talán lespórolhatták volna, ha mégsem, legalább ez is világíthatna éjszaka borostyán színben, mint a többi. A műszerfal legnagyobb előnye kétségtelenül az, hogy van.
Akad ám rádió, négy egész hangszóróval, közepes hanggal. A kormányt a Fiat Albeából lopták. Tény és való, ott is fintorogtam rá. Mindenesetre kerek, forog, duda van rajta, így céljának megfelel, csak fogni ne kéne. Ez magyarázatot is ad arra, hogy miért közlekedik Önök előtt cikk-cakkban az a fránya, piros Adventure. Na, az nem azért van, mert az illető nem tud vezetni, hanem azért, mert csak akkor ér hozzá a kormányhoz, ha már nagyon muszáj...
Kicsit hajazunk a Honda CRX-re, aminek hátul leengedhető ablaka volt. Ennek elhúzható, de van rajta rács. Ami biztos jó, bár nem tudom, konkrétan mit lehet ellopni ebből a gépből. Ez a szép fekete rács elég vastag ahhoz, hogy a munkagépesek használhassák rögzítőnek, de a civileknek csak nyűg. Pontosan szemmagasságban takar ki egy fekete csíkot. Ezt meg kell szokni, utána meg lehet jókat röhögni, ahogy a mögöttem idegeskedő bálnamercis, enyhén tarkopasz, kedves, tetkós fiatalembert veri a víz a dugó miatt. Mintha a Kékfényben látnám, szép vastag fekete csíkkal a szeme előtt, bilincsben, ahogy elcsukló hanggal bizonygatja: "Nem én voltam..."
Edzős sporttáska elfér az ülések mögött, platón bicikli szétszedve vagy keresztbe állítva, esetleg bográcsoláshoz vihetjük az állványt, a fát, a székeket. A sört hozzák a haverok...