Eddig mindig azt kellett hallgatnom, hogy autós újságírónak lenni a legjobb, egy autóbuzi férfi számára ez a tökéletes állás. Sejtettem, hogy ez nem egészen így van, de most már biztos vagyok benne. Gondolom, most mindenki dünnyög valamit az orra alatt.
Az autós újságírónak a legjobb a dolga, hiszen mindig más király gépeket próbálhat, miközben kocsit mégsem kell vennie, sőt nem is bérli őket. Ezt csak úgy adják, hogy kipróbáljuk, nyúzzuk, aztán meg jól megmondjuk. Tényleg nem rossz foglalatosság, ebben egyetértek, de van ennél jobb, állítom. Egyrészt nem mindig a topverdákkal közlekedünk, teljesen átlagos, vagy az alatti autókat is vezetni kell, de ez most mindegy. A lényeg az, hogy amióta az Alfa Romeo Q2-es sajtóútján voltam, megvan álmaim állása.
Eddig is úgy tartottam, hogy tök jó dolog lehet egy cég tesztpilótájának lenni, főleg akkor, ha ez a cég csak izgalmas autókat gyárt. A Porschénél, Ferrarinál is szívesen eldolgoznék, de az Alfa sem piskóta. Ugyanis nem csak a legfrissebb újdonságokat lehet kipróbálni, hanem biztosítanak egy házi játszóteret is, a baloccói tesztpályát (ahol nemrég Koncz kolléga is nyüstölte a Panda Sportot). Ennél élvezetesebb utakon még nem jártam, pedig voltam már egy pár helyen. Na jó, körülbelül olyan, mint a Nordschleife, csak itt van hová csúszni, ha éppen nem fért el.
Sokan nagyon sok pénzt elköltenek arra, hogy megleljék a megfelelő helyszínt új modelljük bemutatására. Nos, az Alfa Romeónak nem kellett agyalnia, hiszen a saját tesztpályánál jobb helyszínt nem is találhattak volna. Eszméletlen kanyargós nyomvonal, amely a végtelenségig variálható. Van itt döntött forduló, sikán, szintkülönbség, néhol kis ugrató, szóval minden. Mintha összegyűjtötték volna a hegyi szerpentinek legérdekesebb szakaszait. Csak éppen elmarad az egyik oldalon a szakadék, a másikon meg a fasor. Váltakoznak a gyors és lassú részek, száraz, vagy nedves, sőt még az útminőség is. Mindent ki lehet próbálni, nagyon jó.
Az Alfa Romeo azért vitt el ide minket, hogy bemutassa az új módit, a Q2-t. Aki nem járatos Alfa-ügyekben, annak ez körülbelül annyit mond, mintha egy nyelvhibás kínai elhadarná az integrálás szabályait, az autósoknak azonban már derenghet valami. Az olaszoknál a Q4 az összkerékhajtást jelöli, tehát nem túl bonyolult következtések után kijön, hogy a Q2 a kétkerékhajtás elnevezése. Kettő? De hát minden autó kettő, nem? Voltaképpen igen, de mégsem.
saját- és sajtófotók a galériában
Egy átlagos autónál, ha kétkerékhajtásról beszélünk, akkor az vagy az első, vagy a hátsó tengelyt hajtja. Igen ám, de van benne egy differenciálmű, aminek az a szerepe, hogy elossza, hová hajtson a motor. Ennek a gyengéi akkor jönnek ki, ha a hajtott tengely valamelyik kereke elveszti tapadását, ugyanis ilyenkor ez a difi minden nyomatékot erre a kerékre dob, miközben a másik nem hajtott. Így tehát a kerék elpörög, nincs hajtás. A Q2 ezt küszöböli ki, méghozzá egy mechanikus differenciálzárral, amely egyénként Torsen rendszerű. A részben önzáró difi ilyenkor azt csinálja, hogy a tapadó kerékre is ad nyomatékot, így fenntartható a gyorsulás. Ez a megoldás egyébként régóta elfogadott a sportkocsikban, sőt állandó alkotóeleme a komolyabb versenyautóknak.
Igazából három jelentőségteljes előnye van egy ilyen "sperrdifinek". Egyrészt javítja az autó kezelhetőségét, másrészt a biztonságot, harmadrészt pedig jelentősen emeli a vezetési élményt. Éppen ez utóbbi miatt jó sportkocsiba rakni. A legfőbb előnye, hogy kanyarban kigyorsításkor nem füstöl el az ívbelső kerék, hanem az autó csak húz kifelé. Mivel ilyenkor az ívkülső kerék több nyomatékot kap, ezért a kormányzást is javítja, hiszen a kijelölt irányba kényszeríti az autót. Változó tapadású úton egyenesben is van szerepe, így például télen sokkal könnyebb az elindulás, ha az autó egyik kereke vizes úton van, a másik meg hóban. Ilyenkor is a jobban tapadó kerék hajt, ellentétben a hagyományos autókéval. Ezáltal a biztonság is nő, hiszen a tapadásvesztések miatt nem imbolyog az autó.