Sportjáró - Jeep Grand Cherokee SRT8

Vágólapra másolva!
Újabb terepjáró, de mégsem, sportkocsi, de nem is. Durván néz ki, gyűjti a rajongókat és nagyon megy. A hangjába még most is beleborzongok. Tetszik, de minek?
Vágólapra másolva!

Vegyük azt a számomra elképzelhetetlen tézist, hogy akarok egy bazi nagy SUV-ot. Ha már lúd, legyen kövér, vagyis legyen benne valami nagy, erős V8-as. Az biztos, hogy nem lesz olcsó, de nem számít. Sőt, hogy még szebb legyen az árcédula, jó lenne valami különlegesség. Azt hiszem, a kínálat még így is elég hosszú, hiszen gyorsan eszembe jut a Mercedes-Benz ML és GL (túl nagy), a BMW X5, az Audi Q7 (bár ez is kicsit bálnás), a Porsche Cayenne, a Volvo XC90, a Lexus RX, a Volkswagen Touareg, meg beszélhetünk még Saab 9-7X-ről, Range Roverről. És ne felejtsük el a V8-ban klasszikus amcsikat sem, amelyekből már a Cadillac SRX és a Jeep Grand Cherokee hivatalosan is kapható Magyarországon.

Ha különlegeset akarok, ami nem túl nagy, akkor már csak a BMW X5 4.8 iS (ez még a régi, hamarosan jön az új) maradt, meg az AMG Merci, a Porsche Cayenne S vagy S Turbo, és láss csodát: a Grand Cherokee. (Persze a legfőbb unikum az RX 400h, de ez V6 és hibrid, nekem meg most az erő számít.) Igen, a Jeepnek van egy kevésbé ismert SRT-változata. Ugyanaz a motor dobog benne, ami a Chrysler 300C SRT8-ban, vagyis egy gyárilag tuningolt 5.7-es HEMI. Az 5.7-ből 6.1 liter lett, a 16 szelep ugyan maradt (hengerenként 2!), de a teljesítmény egészen ígéretes 425 LE. Az ára meg kerek 20 millió. Ez az összeg a márkás SUV-ok között nagyon karcsú. Például az X5 4.8 iS 360 lovas és alapból 24.2 milla, ami extrázva elmehet 30-ig is. A Merciből viszont már ML 63 AMG van, ami több mint 500 LE, viszont cserébe alapáron is majdnem 30 millió forint.

Nézzük, mit kapunk a pénzünkért. Ha valaki egy ilyen izomterepjárót vesz, annak szerintem számít a gyorsulás, meg a menetteljesítmények. De ebben a kategóriában a letaglózó kinézet is fontos. A Jeeptől mindenki, aki látta, lement hídba. A dinamikus spoilerezéssel, 20 collos kerekekkel és a középen kivezetett dupla kipufogóvéggel lenyűgöző. A hatalmas papucsok mögül kilátszik a sportosabb hangolású teleszkópok kék háza. Mondjuk erre a sportfutóműre szükség is van, hiszen az alap Grand Cherokee úgy himbálózik, mint egy hintaló. Ehhez képest egy ilyen bitang erős gépnek már úgy kell állnia, mint a cövek. Ezt sugallja a meglehetősen marconára szabott első kötény is - nekem egy hókotró jut róla eszembe, amely fénysebességgel tisztítja meg előttünk az utat. Hátulról viszont van egy kis hiányérzetem, mert a 4 collos kipufogók mellett kicsit furcsán néz ki, hogy a gumi mindössze 245-ös. Tudom, ez is hatalmas, de az autót hátulról elnézve mégis csenevész hatást kelt. Kellene egy 305-ös hátra, hogy az első hókotró-dizájn pár méterrel odébb egy úthengerrel egészülhessen ki.

Forrás: [origo]


galéria

Belül sikerült javítani a Grand Cherokee igényességén, az SRT-logós, kagylós bőrülések nagyon jók, ugyanakkor a kormány lehetne sportosabb is. A hifi Boston Audio, egészen szépen szól, bár a motorhang mellett elbújhat. Az SRT-ben már nem kapcsolható az összkerék, hanem állandóan megy, sőt általában sokkal többet hajt hátra. Ez érződik is, hiszen egy leheletnyivel kicsit vadabb elindulásnál már megforgatja a hátulját. Visszatérve a belsőre, ebben az autóban a második sorban ülőket DVD-lejátszó is szórakoztatja a tetőbe szerelt képernyővel, meg fülhallgatókkal.

Forrás: [origo]


sportcsirke

Ebből kiindulva nem kell nagyon részletezni, hogy az SRT felszereltségén nehéz fogást találni. Ez a csúcsmodell, hülyén nézne ki, ha hiányozna belőle valami. Persze vannak olyan gyártók, amelyek többet kínálnak, de ez az autó is tud annyit, amin felül már semmi sem életbevágóan szükséges. Lufik, ESP, miegymás vigyáz a biztonságra. De az ilyen autó elsősorban az élményről szól.

Forrás: [origo]


igazi szörnyeteg

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!