Bemutatkozott a Porsche 911 Turbo Cabriolet

Vágólapra másolva!
Bő egy évvel a kupé után már a nyitható tetejű karosszériaváltozatát is elkészítette a Porsche a 911 Turbónak. A 480 lóerős roadster csak egy tizedmásodperccel gyorsul rosszabbul zárt testvérénél.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg minden idők legdrágább 911-esét dobja piacra a Porsche a Turbo Cabriolet-val szeptemberben, ugyanis az újdonság ára Németországban 150 ezer euró lesz (kb.37 millió forint), ami 13 ezerrel magasabb a normál Turbo vételáránál. A Cabriolet-t természetesen ugyanaz a változó geometriájú turbókkal lélegeztetett, 480 lóerős, 3,6 literes bokszermotor hajtja, mint a kupét, és a végsebességük is azonos, 310 km/óra.

A karosszéria szükséges megerősítése miatt 70 kg-mal gyarapodott a kocsi tömege, így most nem kevesebb, mint 1730 kg-ot nyom a kétüléses sportgép, Ennélfogva a gyorsulás romlott egy picit, de azt a 0,1 másodpercet senki sem fogja számon kérni a Porschén, mert így is 3,8 (automata váltóval), illetve 4 (kézi váltó) másodperc alatt teljesíthető a százas sprint. A kempingasztal méretű hátsó spoiler 120 km/óra felett bújik elő, ráadásul a kupéénál 3 centivel magasabbra, így a 911 Turbo a Porsche szerint az egyetlen szériagyártású, nyitható tetejű autó a világon, amelynél valóban keletkezik leszorítóerő a hátsó tengelyen.

A három rétegű vászontető mozgatása teljesen elektromosan történik, mindössze 20 másodpercre van szükség a művelethez. Ha esetleg az ügyetlen sofőr felborulna az autóval, akkor a megerősített szélvédőkeret és az ülések mögül kiugró bukókeretek védik meg az utasok testi épségét.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Frissített Porsche 911 2008-rahttp://www.origo.hu/auto/20061227frissitett.htmlBemutatkozott a Porsche 911 Targahttp://www.origo.hu/auto/20060718bemutatkozik.htmlMegjött az új Porsche 911 Turbohttp://www.origo.hu/auto/20060517megjott.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!