Az első kerékjárat domborítása az RX-8-at idézi
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A nemzetközi menetpróba kapcsán és legutóbb az autósmozi keretei között is megénekeltük már a Mazda2 fejlődéstörténetének lényegét, mely szerint a japán gyár - a jelenleg divatos trendekkel szemben - sutba dobta a praktikumot és egy kisebb, könnyebb, ám sokkal izgalmasabb autót faragott a korábban dobozformájú 2-es sorozatból. Az persze a jövő zenéje, hogy ez a stratégia mennyire lesz életképes, ám az tény, hogy a végeredmény tényleg egyedülálló a kategóriájában. A Mazda2 kiszakadt a hajtogatható ülések, felpumpált csomagtartó, rikító kárpitok és plüssmackószerű külső bűvköréből és a fenti - a katalógusokban kétségtelenül jól puffogtatható - hívságok helyett teljesen más értékekkel próbál kitörni a kisautók tömegéből.
A képeken is látható, egészen lehetetlenül piros autó legnagyobb erénye, hogy kifejezetten élvezetes vezetni, ami sajnos ma már szinte kihalófélben lévő szempont az autógyárak között. Bár tesztautónk a legmagasabb, azaz GT felszereltséggel bírt, beltere mégsem tükrözte ezt, fekete kopogós műanyagokkal borítottak be mindent, az ajtókra például egy négyzetcentiméternyi kárpit sem jutott. A sivár hangulatot egyedül csak a fehér számlapos műszerfal és a jópofa középkonzol dobta fel, ám ezzel ki is merül az említésre méltó részletek listája. Szerencsére mindez lényegtelenné válik, amint megmarkoljuk a bőrrel borított apró kis kormányt és a műszerfal aljáról kikandikáló váltót, amely után úgy érezhetjük magunkat, mintha csak egy játéktermi szimulátorba süppedtünk volna bele.
Minden a vezetésről szól: a kormány közvetlen, a váltó meg az egyik legjobb a kategóriájában
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Langaléta pilótáknak némi hátrány lehet, hogy az első ülést nem lehet eléggé hátratolni, míg a tornasor másik felén elhelyezkedők amiatt bosszankodhatnak, hogy a kormánynak csupán a magassága állítható, a vezetőhöz képesti távolsága nem. Ettől függetlenül azonban bátran kijelenthető, hogy a földön élő emberszabásúak túlnyomó többsége igen hamar meglelheti a számára tökéletes vezetési pozíciót, csak egy kis rugalmasság kell hozzá. Az első ülések kényelmesek, oldaltartásuk lehetne ugyan nagyobb, ám a helykínálatra nem lehet panasz. Meglepő módon a hátsó sorban sem kell szorongani, a lábtér - az autó méreteihez képest - már-már nagynak mondható, egyedül a fejér lehet szűkös, de ez is csak a 180 centi felettiekre igaz.
Az 1,5 literes benzinmotor papíron 103 lóerőt teljesít, és ugyancsak a katalógus szerint 10,4 másodperc alatt gyorsulhatunk 100 km/órára, ám a valóságban teljesen másképp élhetjük meg ezeket az átlagosnak tűnő értékeket. A motor olyan életkedvvel és gyorsan reagál a gázpedálra, hogy az ember önkéntelenül is azon kezdi el törni a fejét, miként sikerült ezt összeegyeztetni az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokkal. A pörgős kis benzinmotor az alsó fordulatszám-tartományban sem jön zavarba, ám igazán akkor van elemében, ha nem nyúlunk a váltóhoz, hanem - szadista mosollyal az arcunkon - megvárjuk, míg eléri teljesítménye maximumát, azaz csak hatezernél váltunk. Ezt egyszer-kétszer még azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik amúgy be vannak oltva gyorsulás ellen, de már csak a motorhang miatt is érdemes. A váltó rövid áttételeinek köszönhetően - hiába a 10 másodperc feletti gyorsulási érték - a forgalom legtöbb résztvevőjéhez képest lényegesen gyorsabban haladhatunk, feltéve, ha nem Budapesten akarunk közlekedni, mert akkor teljesen mindegy, milyen autóval állunk a dugókban.
Semmi forradalmit nem mutat a fara, de kellemes jelenség. Vezetni pedig kifejezett élmény
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A kisméretű kormány nagyon közvetlen, külön jó pont, hogy a szervó rásegítését sem túlozták el, pont annyira kemény, hogy a leendő hölgytulajok még ne köthessenek bele. A futómű hangolása ugyancsak egy egészséges kompromisszumról árulkodik, az úthibákat még éppen elnyeli, de a kanyarokban nagyon jól tart ,és ha túl nagy tempóval érkezünk meg valahová, teljesen kontrolálható módon tolja az elejét. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem köthetünk ki az árokban egy-egy elnézett szituációban, csupán azt, hogy futóműben jóval több tartalék van, mint utasainkban. Ez különösen a hátsó sorban ülőkre igaz, nekik ugyanis még kapaszkodó sem jutott, így kuglibábuként dülöngélve kiabálhatnak a gokartozásba feledkezett sofőrrel.
Ritka kivétel: büszkén vállalja, hogy nem nagyobb, hanem kisebb elődjénél
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A direkt kormányzás és a rövid fokozatok a városban ugyan nagyon jól jönnek, ám ha kiérünk az autópályára, már zavaró lehet, hogy négyezer környékén pörög a motor ötödikben a megengedett tempónál, illetve, hogy a kormánnyal igen óvatosan kell bánni, mert hamar két sávot is átugorhatunk. Az átlagfogyasztást sajnos nem sikerült 8 liter alá tornázni, bár azt azért meg kell említeni, hogy erre nem is nagyon törekedtünk, sokkal inkább az élvezeti értéken volt a hangsúly. Az élménynek azonban sajnos borsos ára van jelen esetben: tesztautónk 4,16 millió forinttól gurítható haza, ami a hazai árérzékeny piacon igencsak kevesek kiváltáságává teszi majd a legizmosabb Mazda2-t. A kínálat egyébként 2 849 900 forinttól indul, ám ezért a pénzért egy jóval gyengébb, 1,3 literes 75 lovas motort és a GT-hez képest szerény felszereltséget kapunk. A hasonló méretű és tudású konkurenseket számba véve nincs könnyű helyzetben a Mazda2, hiszen már 4 millióért kelleti magát a 125 lóerős Swift Sport, 3,9 millió akciósan a Citroën C2 VTS nevű ugyancsak 125 lovas kis méregzsákja, míg a jelenleg kapható kisautók egyik legizgalmasabb darabja, a Panda 100HP is már 3,4 millióért a ház előtt parkolhat.
Műszaki adatok |