2009-ben jön az új Citroën C3

Vágólapra másolva!
Az új C3-mal is folytatódik a Citroën nosztalgiázása. A 2009-ben megjelenő kisautó formájával továbbra is a legendás kacsát idézi majd.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi C3-ason 2001-es megjelenése óta keveset változtattak, ami főleg a sikeres, 2CV-t idéző forma érdeme. A második C3-generáció a kiszivárgott képek alapján is megtartja a nosztalgiahangulatú félkör alakú tetőívet, de orra a gyalogosvédelmi előírások miatt magasabban lesz. Lámpái az új Ford Fiestáéra emlékeztetnek, de itt magasabban vannak, a panoráma-szélvédő pedig a C4 Picassóról lehet ismerős. Hátul még nagyobb lesz a változás, ugyanis a függőleges lámpákat bumeráng alakú világítótestek váltják majd fel. Nem meglepetés, hogy az új C3 a Peugeot 207 módosított padlólemezét használhatja majd.

Nagy testvéréhez, a C4-hez hasonlóan a C3-ból is több változat készül. Lesz öt-, illetve háromajtós verzió, ez utóbb pótolja majd a C2-t, amelynek gyártása a C3 bevezetésekor várhatóan megszűnik majd. A C3 világpremierje 2008 októberében lesz, az értékesítés azonban csak 2009-ben kezdődik. Nem feledkeznek majd el a kabriókedvelőkról sem, bár az új Pluriel egy-két évvel később jelenik meg, mint a csukott modellek, viszont állítólag fejlettebb tetőszerkezetet kap, mint a jelenlegi változat.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!