Kiszivárgott Mercedes SL-fotók

Vágólapra másolva!
Felkerültek az internetre az első gyári fotók a ráncfelvarrás utáni Mercedes SL-ről. A hat éve bemutatott luxus-roadsternek főleg az orrát szabták át, de a motorkínálata is változik.
Vágólapra másolva!

A legfeltűnőbb változás a teljesen áttervezett orr-rész, amelyen a kerek fényszórók helyett már a Mercedes CLS-éhez hasonló, bumeráng alakú burákat találunk. Enyhén módosították a lökhárítókat és a hűtőmaszkot is, a kipufogóvégek az AMG-változatok kivételével szögletesek lettek. Az SLK-ban már létező, 33 lóerővel erősebb, 305 lóerős, 3,5 literes motort valószínűleg az SL is megkapja, de számolni lehet a 6,2 literes motorral szerelt SL 63 AMG megjelenésével is, ami 525 lóerős lesz. A szívó V8-as a kompresszoros SL 55 AMG-t váltja a palettán, bár 0-ról 100 km/órára az elődnél két tizeddel lassabban, 4,7 másodperc alatt gyorsítja fel a kétüléses Mercedest. A csúcsmotor marad a 612 lóerős, biturbó V12-essel felvértezett SL 65 AMG, melynek nyomatéka kereken 1000 Nm, százra gyorsulása pedig 4,2 másodpercig tart.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Balra az új, jobbra a régi SL. Ízlés dolga, kinek melyik tetszik jobban

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!