Felpaprikázott Maserati Genfben

Vágólapra másolva!
A GranTurismo S-be az Alfa Romeo 8C Competizione 4,7 literes motorját építik be, a hagyományos ZF-automatát pedig dupla kuplungos sebességváltóra cserélik az olaszok.
Vágólapra másolva!

A Maserati csúcsmodelljét nem lesz könnyű megkülönböztetni a többi GranTurismótól, mert kívülről csak az enyhén átdolgozott lökhárítók és az új alufelnik jelentik a változást. Belül Alcantara-huzatú ülések várják az utasokat, de az igazán nagy változtatások a motorháztető alatt mentek végbe. A 4,2 literes, 405 lóerős V8-as helyett a fél literrel nagyobb, 440 lóerős V8-as építik be, ugyanazt, amit már az Alfa Romeo 8C Competizione is megkapott.

Hogy a megnövekedett teljesítményből a maximumot kihozhassák, a hagyományos, hatfokozatú ZF-automatát egy dupla kuplungos, robotizált váltóra cserélték, ami állítólag 0,1 másodperc alatt képes sebességet váltani. A GranTurismo S-ben alapfelszereltségnek számít a Brembo által készített fékrendszer is, mellyel 35 méter alatt áll meg az autó 100 km/óráról. A zászlóshajó 4,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, míg a mezei GranTurismóknak ehhez három tizedmásodperccel több időre van szükségük.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!