Sokak szerint erős autót gyártani bűn, hiszen az nyilvános felkérés a gyorshajtásra és a környezetszennyezésre. Van benne valami, de mégis teljesítménymámorban halad az autógyártás. Így fordulhat elő, hogy a 20 éve még 200 lovas M3-as ma már a dupláját tudja, valamint az, hogy a kis BMW csúcsváltozata több mint 300 lóerős. A 135i majdnem annyit tud, mint az előző szériás M3-as! Persze ezen a mondaton bizonyára sokan veszekednének, de a bizonyításra van egy nagyon jó tesztpálya, a nürburgringi Nordschleife. Ott a 335i M csomaggal húszonegy kilométeren csak négy másodperccel ment rosszabb időt, mint az E46-os M3-as. Az 135i ehhez képest talán még jobb futóműben, egy kicsivel jobban megy, ezért időre nagyon közel állhat az előző M3-hoz. Utcán meg talán még jobban is használható. Rugalmasságban pedig a két turbónak köszönhetően biztosan jobb. Az 135i-re tehát illik komoly sportkocsiként gondolni.
Egy kövérebb gázadásra megszegjük szinte az összes KRESZ-szabályt, de télen még ennél is durvább helyzet. Téli gumival ugyanis mindent akar a 135i, csak egyenesen menni nem. Az első három fokozatban teljes gázt adni olyan, mintha tükörjégen akarnék megállni sima talpú cipőben. Egyetlen rossz mozdulat és máris indul a móka. Szerencsére van benne menetstabilzáló, de engedékenyre is állítható, vagy teljesen ki is kapcsolható. Érdekes módon az autó ekkor sem nem kezelhetetlen, hiszen van benne elektronikus diffizár, ami fékezgeti a kipörgő kereket. Így aztán minden csúszás egy idő után kezelhetővé válik, nem kell annyira félni, mint amennyire elsőre látszik.
Aki kellemes, háttérben megbúvó sportkocsira vágyik, az sok örömet találhat a 135i-ben. Bivalyerős, mégis szolid. Erőtől duzzadó hangja van, de nem tolakodó, miközben a megjelenése is átlagos. Sőt, inkább semmilyen. A mai napig nem értem, hogy lehet ezt az autót kupénak nevezni, mikor valójában egy kétajtós limuzin. Valahogy nem értem, mi alapján született a hátulja, de alapjában véve nem ronda, csak szokatlan. Az ötajtós nekem jobban bejön, de abból még egyelőre nincs 135i, "csak" 130i. Mondjuk az sem rossz.
Szokni kell az autó kezelését . A kuplung határozottabb, kicsit hosszú úton jár, a váltókar is nehézkes, de pontos. Elsőre furcsa a feláras, változó áttételű kormány, de idővel természetessé válik, miközben a fék is elsőre nagyon érzékeny, de mikor az első meglepően gyors kigyorsítás után meg kell állni, már szükségét érezzük képességeinek. A legérdekesebb a futóműve, amely nem ráz, kicsit talán billegős is, de mégis nagyon stabil. A magyar utcákon, főutakon ez talán még elviselhető keménység, ugyanakkor a kanyarsebességekkel sincs gond.
Ez a modell egy igazi báránybőrbe bújt farkas. Az agyatlan gyorsulások és a katapultérzés nagymestere, egyszerűen szívfájdító nem kövéret nyomni a gázpedálon. Csupán egy észérv van ez ellen, a fogyasztás: hajtva lazán lefolyt 18 liter a torkán. Békésen terelgetve - ami egyébként szintén illik hozzá -, 12-13 az étvágya, a nagy átlag végül kereken 14 liter lett. Egy ekkora motortól nem sok, főleg az élményfaktort figyelembe véve.
Ezek után az már biztos, hogy a 135i Coupé nem egy racionális kocsi. Kár azon sopánkodni, hogy kicsi belülről; akinek ilyen baja van, vegyen 335-öst. Az elől ülőknek az egyébként remek ülések 90 kiló fölött már szűkek, de a térérzet sem a legjobb, a hátsó két üléspedig csak 160 centi alatt ajánlható tiszta szívvel. Sportkocsikhoz mérten nagy a hely, egy tisztességes kupékhoz képest kicsi.
Műszaki adatok |