Kiszivárogtak az új Maxima képei

Vágólapra másolva!
A hivatalos bemutató előtt jelentek meg gyári képek a Nissan Maxima hetedik generációjáról.
Vágólapra másolva!

Az első Maximát még 1976-ban mutatták be, és azóta az autó minden generációja körülbelül 4-5 évet élt meg. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a 2004 óta piacon lévő régi Maxima ráncfelvarrása helyett a modell teljesen új nemzedékét készítette el a Nissan. A New York-i Autószalonon debütáló kocsi elölről kissé az Infinitire emlékeztet, míg az autó sportosságát szépen kiemeli a csomagtartó kis szárnya. A fényszórók kialakítása már jobban megoszthatja a rajongókat, de kétségtelen, hogy karakteres arcot kölcsönöznek a nagy limuzinnak. A kocsi 2009-ben jelenhet meg Észak-Amerikában benzines, és a Toyotától vett hibrid hajtásláncokkal, de 2010-ben már állítólag jön a dízel változata is.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!