Elektromos Lotus-másolat

Vágólapra másolva!
A legújabb Lotus Super 7-koppintás egy holland kétüléses sportkocsi, az Evisol Thorr. Különlegességét elektromos hajtása adja.
Vágólapra másolva!

Az Evisol a Teslához, a Fiskerhez és a Venturihoz hasonlóan az elektromosautó-iparban érdekelt, bár hibrid-rendszerek fejlesztésével is foglalkoznak. A Lotus Super 7 alvázára épülő autójuk, a ThoRR maximum 272 lóerős Siemens elektromotorjával és már az indulástól elérhető 450 Nm-es nyomatékával valószínűleg sokak figyelmét felhívja majd a holland gyártóra. A lítium-polimer telepekkel felszerelt kocsi tömege mindössze 775 kilogramm, amihez az is hozzájárul, hogy a ThoRR-ban nincs váltó, blokkolásgátló vagy szervokormány, és a hangszigetelésre sem kellett figyelmet fordítani. Ellenben részlegesen önzáró differenciálművel, csővázzal, elöl-hátul dupla keresztlengőkaros felfüggesztéssel és 15 colos alufelnikkel fel van szerelve.

Habár az Evisol még nem árult el minden részletet a ThoRR képességeiről, állításuk szerint a kocsi akár 200 km-t is képes egy feltöltéssel megtenni, ami bíztatónak tűnik. Mindesetre ilyen teljesítmény és ennyi kilogramm mellett akárhány kilométert tesz is meg a ThoRR, azt valószínűleg villámgyorsan teszi.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]




Videó a Thorr-ról
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!