Késő, nyári - Ford Focus CC 2.0 teszt

Jócskán megkésve, de a Ford is elkészítette az első kupé-kabrióját, melyet a Focusból alakítottak ki. Bár már másfél éve kapható, hozzánk valamiért csak nemrég érkezett meg az első tesztautó.

A krémszínű belső jól megy a metálkék fényezéshez
(Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)

A kupé-kabriók pár éve létező szegmense eléggé megosztja az autós közvéleményt. Egyesek lelkesednek értük, mert a kabriózás élményét egész éves használhatósággal egészítik ki, és nem kell félniük a késes vandáloktól. Mások fanyalognak, mert a tető elhelyezését a legritkább esetben sikerül arányos hátsó formával megoldani, a merevítések miatt ólomsúlyú karosszéria nyitott tetővel csavarodik, ami alaposan rányomja a bélyegét a vezetési élményre, kényelmesen csak ketten férnek el bennük, ráadásul még drágák is.

A lányoknak kifejezetten tetszett a Focus, igaz ők nem látták tetővel
(Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)

A Ford is el akarta kerülni, hogy a divatos életstílus-járműnek szánt, első CC-je torzszülött legyen, ezért a tervezést a Pininfarinával közösen végezték, de az összeszerelés is Olaszországban történik. Tesztautónkon még a régi, ráncfelvarrás előtti orr látható, ami nagyrészt egyezik a mezei Focusokéval, de más a lökhárító, és a feláras, 325 ezer forintba kerülő, feketére maszkolt kanyarkövető xenonlámpák is igen jól mutatnak. Oldalnézetből már vegyes az összhatás, nyitott tetővel talán még szépnek is mondanám, ha azonban fent van a fedő, sokat romlanak a kocsi arányai. Sajnos a magas és hosszú far miatt kupéként nem a legszebb látvány a Ford CC-je, a vele azonos alapokra épülő, és azonos helyen gyártott Volvo C70 formája sokkal harmonikusabb, igaz, a svéd kocsi hasonló erősségű motorral másfélszer annyiba kerül, mint ez a Ford.

A csomagtérfedél résébe egy kisujj is simán belefér
(Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)

Szemtelen másolást is találunk a karosszérián, a hátsó lámpák például úgy néznek ki, mintha egy az egyben a Saab 9-3 kabrióról vették volna át őket. Persze a tervezők próbálták menteni a menthetőt, és ahol találtak egy talpalatnyi funkció nélküli felületet, oda egyből krómozott díszeket szereltek, például a hátsó lámpák közé és az oldalindexek helyére F O C U S felirattal, vagy az ablakok alá, de a legcsicsásabb részlet mégsem ez, hanem a külső tükrök csillogó háza. Nem igazán szép részlet a csomagtartó illesztésénél látható hatalmas rés sem, de pozitívum, hogy nem kell erőből lecsapni a fedelet, mert egy kis elektromotor behúzza, ha nem csukódott be eléggé. A csomagtartó nyitott és csukott állapotban is a kategória legnagyobbja, használható térfogata a tető helyzetétől függően 534 és 248 liter között váltakozik. Meg kell jegyezni, hogy szépek a 17 colos alufelnik, a keret nélküli oldalablakok, és a külön a CC-hez kikevert Acqua Blue fényezés is.

A bőrülést leszámítva nem sokban különbözik sima Focus-belsőktől
(Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)

Beülve érdekes dolgot vettem észre: a klímavezérlő-panel és a Sony hifi már a modellfrissítés utáni Focusokból való, a csőműszereket viszont, a ráncfelvarrás másik ismérvét még nem kapta meg a tesztelt példány. Mivel ez a Focus CC a leggazdagabb, Titanium felszereltségi csomaggal rendelkezett, volt benne ízléses, krémszínű bőrülés, rengeteg ezüst díszítés, elsötétülő belső visszapillantó, eső- és fényérzékelő, tempomat, és velúr szőnyeggarnitúra is. Ezeket leszámítva nem sokban különbözik a sima Focusoktól, ami nem is baj: a tág határok között állítható ülésnek és kormánynak köszönhetően mindeni megtalálja a megfelelő vezetői pozíciót, ami a CC-kben ráadásul két centivel mélyebben is van.

Ez a sajtóanyag szerint a sportosabb életérzést szolgálja, szerintem viszont csak az alacsonyabb szélvédőkeretet kompenzálták vele a tervezők. Nem is árt az alacsonyabb ülés, mert nyitott tetővel így is vigyázni kell beszállásnál, hogy ne verjük be a fejünket a szélvédő hegyes sarkába. A két hátsó ülés legfeljebb 180 centis magasságig ajánlható, feltéve, ha elöl sem magasabbak ülnek. Nem lehet panasz az ülésre, még több száz kilométer levezetése után is pihenten szálltam ki belőle, bosszankodásra csak az ad okot, hogy a vezetőoldali sem jegyzi meg a pozícióját, ha valakit beengedtünk hátra.