Ahol élmény az autógyártás - Volkswagen Autostadt

Vágólapra másolva!
Elég valószerűtlennek tűnik egy ötcsillagos szálloda közvetlen szomszédságában négy óriási gyárkémény, ez a furcsa kontraszt mégis valós. A németországi Wolfsburgban felépített komplexum mégsem emiatt vált híressé, és vonz évente kétmillió látogatót. Sokkal inkább csábító a lehetőség, hogy a Volkswagen csoport tervezőasztalától az autók kulcsainak átvételéig nyomon követhetők az események. 
Vágólapra másolva!

Az Autostadt területe valóban egy park; nyulak szaladgálnak a virágkertek körül, a tavakban halak úsznak, vízinövények lebegnek, és a vadkacsák is rendszeres vendégek, de lássuk be, KRESZ-park nélkül mégsem lenne teljes a kép. Stílusosan Volkswagen Beetle elektromos kisautókat vezethetnek a gyerekek, a lámpákkal és körforgalmakkal tarkított pályán, feltéve, ha sikeres járművezetői vizsgát tesznek előtte a helyszínen, amiről névre szóló fényképes plasztik igazolványt kapnak.

Terepjáróval aszfalton? Van ennél jobb is. Irány a hatvan centiméter mély vizesárok, azután fel a lépcsőkön, majd le a vasúti töltésre hasonlító kő "útra". A homokgödör után egy erős jobbos és fel a hídra, de csak óvatosan, mert ez egy libikóka, egyenesen a kidőlt fákon keresztül, át a függőhídon, a célegyenesig. A negyedórás út után a vadász, a halász, és az erdész is garantáltan arra fog törekedni, hogy vásároljon egy Volkswagen Tuareget - a bemutató valóban hatásos. Vad városi utazásnak néz elébe, aki a Tiguan kulcsait kapja meg. Lépcsőmászás, sínpárok, akkora kátyúk, amelyek komoly károkat okoznának egy átlagos személyautó futóművében, itt csak ujjgyakorlatnak tűnnek, döntött kanyar a végén, egy jókora tócsa, és már csak egy csőben kell végigegyensúlyozni, hogy hazajussunk.

Fotó: Páder Sándor [origo]

Tiguannal és Tuareggel terepezni is lehet. Egy nap kevés végigjárni a parkot
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Nyugodtabb vezetési stílust igényelnek a gazdaságossági és biztonsági tréningek, ezeken Golf V-össel gyakorolhatunk. Dinamikus és interaktív kiállítással részesei lehetünk a modern autógyártás lépéseinek, a KonzerForum épületében képet kaphatunk a közeljövő üzemanyagairól. Vezetés- és baleset szimulátorok, üzemanyag-fejlesztő labor, hőkamerás folyosó, modellkészítő robot és autódizájn-tervező kelt vágyat a gyárlátogatáshoz. Furcsa, leginkább valamiféle gumikerekes villamosra hasonlító buszok várják a gyártósorokra kíváncsi vendégeket. Az egyórás körút során munka közben nézhetjük meg a gyártás szinte minden folyamatát, a féltengelycsuklótól a C oszlopig.

Az Autostadt park mindent dinamikusan, életszerűen és stílusosan mutat be, a járműtörténelemtől a jövő üzemanyagáig. Áraiban teljesen európainak mondható, az egész napos felnőtt belépő tizenöt euróba kerül, de úgy számoljunk, egy nap még a nem kifejezetten autórajongóknak is kevés.

Autostadt számokban

A Monacói Hercegség körülbelül 6,5 millió négyzetméter, a wolfsburgi Volkswagen gyár területe ezzel megegyező. 75 kilométer hosszú úthálózatán, 5000 tehergépjármű és elektromos autó valamint 5200 bicikli közlekedik. Naponta 2100 tonna lemezt dolgoznak fel. A 4500 különböző elemből összesen 500 ezret préselnek. Az 50 ezer munkavállaló közül, kilencvenen a kórházi ellátást biztosítják, hetvenhatan pedig a tűzoltás mesterei. 1112 széken naponta tízezren fogyasztanak meleg ebédet. Összesen 15 tonna ételt szolgálnak fel naponta tizenhárom étteremben, mindemellett 1,5 millió kolbász fogy el évente, amihez nagyjából 500 tonna hús szükséges. 1140 robot naponta 3800 autót gyárt, ebből 2200 Golf, darabja 2800 különböző alkatrészből áll. Az automata mozgatórendszer 158 kilométer hosszú.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!