Terepkupét tervezett egy diák

Vágólapra másolva!
A massachusettsi Local Motors már egy ideje szervez tervezőversenyeket diákoknak, de most végre el is készítik az egyik lelkes fiatal művét.
Vágólapra másolva!

A Local Motors autóalkatrészek gyártásával és tervezésével foglalkozik. A hatékonyabb technológiák kifejlesztése mellett tervezőversenyek szervezésével is foglalkoznak, ahol az első díj az, hogy el is készítik az addig csak vázlat formájában létező munkákat. Nemrég bemutatták be az első ilyen rajzot, amely a Rally Fighter nevű tanulmányt ábrázolja. Ez egy bizonyos Sangho Kim nevű tanuló műve, aki győzelméért még tízezer dollár jutalmat is kapott.

A tanulmány prototípusát még idén legyártják, majd kiküldik beszállítókhoz, amelyek a szükséges alkatrészeket a Local Motors központjába küldik ki, ahol valószínűleg helyben gyártják majd a kupé-crossovert. Jelenlegi tervek szerint egyébként a kocsiból akár 2000 darab is készülhet évente. Körülbelül 50 ezer dollárért, azaz körülbelül 7,6 millió forintért lehet majd megvenni a Rally Fightert Amerikában 2009-től.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!