A Honda bemutatta az új Cityt

Vágólapra másolva!
A Honda Thaiföldön mutatta be a City harmadik generációs modelljét, amelynek forgalmazását máris megkezdték.
Vágólapra másolva!

Ritka gyorsasággal, már a bemutatóval egyidőben megkezdte a City forgalmazását a Honda Ázsiában. A Jazz lépcsős hátú változatának tekinthető modell harmadik generációját Thaiföldön mutatták be, 1,5 literes, 120 lóerős i-VTEC motorral és ötfokozatú manuális, vagy automata váltóval.

A City-t 1996-ban mutatták be először, és Ázsiában a japán gyár egyik vezető modellje lett, ami az eladásokat illeti. A sikert jelzi, hogy 2008 májusáig egymillió darab fogyott belőle. Thaiföldön egyébként most építik a második összeszerelő üzemet, amelyet várhatóan október végén adnak át, és amellyel évi 240 ezer darabra kívánják növelni a gyártókapacitást.

Távol-Keleten nem csupán Thaiföldön van üzeme a Hondának, hiszen a Fülöp-szigeteken, Malajziában, Pakisztánban, Kínában és Törökországban is működik összeszerelő részleg, és ezekből szállítják az autókat 39 országba. Európában várhatóan csak a szegényebb országokba - így nekünk is - szállítanak majd belőle, valószínűleg elődjéhez hasonlóan a török üzemből.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!