Debütál az új Avensis

Vágólapra másolva!
Kis időn belül Párizsba bemutatkozik a Toyota európai zászlóshajója, az Avensis, amelyről immár hivatalos képek is szárnyra keltek. A szedánról már mindent láthatunk, a kombi még csak oldalról csodálható meg.
Vágólapra másolva!

A Toyota a nyár végén már felvillantott néhány képet az új Avensisről, így számítani lehetett arra, hogy szépen fokozatosan egyre több információt és képet csöpögtetnek a hivatalos bemutató előtt.

Elérkeztünk a második lépcsőhöz, hiszen most már teljes alakos képeket láthatunk, sőt végre az autó belsejét sem fedi jótékony homály. A mutatós orrészen kívül az Avensis különösebb izgalmakat nem tartogat, de ezen már nem lepődünk meg egy Toyota esetében. Az autót Európában tervezték, fejlesztették és a jelenlegi generációhoz hasonlóan Angliában, a Toyota burnastoni üzemében gyártják majd. A hivatalos debütálásra a Párizsi Autószalonon kerül sor, az fontosabb piacokra pedig jövő év elejére juthat el.

Ha a jelenlegi autóból indulunk ki, akkor a kombi Avensis mellett elméletileg egy ötajtós változatnak is meg kellene jelennie, de a fotókat látva nem valószínű, hogy megmarad ez a változat.

Sajnos a motorválasztékról semmit nem árult még el a Toyota, de a mai trendeknek megfelelően valószínűleg kevesebbet fogyasztó és kisebb mennyiségű szén-dioxidot kibocsátó 1,6-1,8 literes benzines és ennél nagyobb dízel erőművek lehetnek majd kezdetben elérhetőek az Avensishez.

Forrás: ToyotaForrás: Toyota
Forrás: ToyotaForrás: Toyota


Amit azonban már most is tudni lehet, hogy az új modellben lesz új kormánysegéd, járműstabilitás-vezérlő (VSC+), adaptív elülső fényszórók (AFS) és egy balesetmegelőző rendszer (PCS) is, amelyek mind biztonságosabbá hivatottak tenni az autót.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!