A különbség nem szembetűnő, pedig három különböző sorozatból valók
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Kidőlt fák, szikladarabok, jeges gázlók, szakadékok és meredek emelkedők, azaz tényleg nehéz terep. Sokáig eredményesen vesszük fel a harcot a természeti akadályokkal, de végül a vezető kocsit eléri a végzete. Egy gázlóból kihajtva az autó jobb elejéből erős kattogás hallatszik. Hatalmas kőnek ütődött a felni és annyira deformálódott, hogy minden fordulatnál elérte a kormányösszekötő gömbfejet. Néhány jól irányzott kalapácsütésnek és a tömlős guminak köszönhetően nem kellett a helyszínen kereket cserélnünk, de a csúnyán sérült felni teljes rendbehozása későbbre maradt. Ezzel a szó szoros értelmében csattanós pillanattal fejeződött be börzsönyi túránk, amely eredetileg könnyű téli terepezésnek indult.
Fél kilenc után néhány perccel érkeztünk meg Tóth Gáborhoz, aki rögvest beinvitált a zárt udvarba, ahol különböző, léghűtéses motorokkal szerelt autók sorakoztak: VW Transporter, Bogár és Steyr-Puch. Kinyitotta a garázs kapuját, bement, és kisvártatva felcsendült egy ismerős hang, melyet egy sárga kis Polski produkált. Kiállt vele, aztán ismét visszament, és újra megszólalt egy hasonló dallam, csak sokkal egyenletesebben. A Haflinger kigurult. A csomagtér padlólemezébe csukott ülést felnyitottuk, behajtogattuk magunkat a kisméretű terepjáróba és elindultunk. Első utunk a benzinkútra vezetett, ahol a tankolás érdekében Zolinak is ki kellett szállnia a jobb hátsó férőhelyről, mivel alatta rejtőzött a betöltőnyílás zárósapkája.
Spártai a belső tér, de tökéletesen funkcionális
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A főúton már várt minket a csapat többi tagja, trélereiken két újabb "Hafi", egy platós és egy hosszabb tengelytávú ponyvás. A rögzítések, illetve a világítóberendezések gyors ellenőrzése után a napi használatban lévő Steyr-Puchot neveztük ki felvezető autónak. A maximum 75 kilométeres óránkénti sebességre képes jármű már az első komolyabb emelkedőnél megcáfolta elképzelésünket, miszerint "ő" lesz a leglassabb. Minden várakozásomat felülmúlva, könnyedén, biztos úttartással vette az akadályokat. A kanyargós, dimbes-dombos úton a szerény méretű visszapillantó tükrök nem minden esetben adtak pontos információt követőink hollétéről, ezért a jobb egyesről gyakran fordultam hátra, nyugtázva a többiek meglétét.
Kis idő elteltével kezdtem megtapasztalni, hogy a csővázas műbőr huzatú ülések tervezésekor nem a kényelem volt az elsődleges szempont, és a lábfejem is több alkalommal közeli kapcsolatba került az állófűtés légbefúvójával. A sebességet, és ami még fontosabb, a töltést mérő műszerek mellett egy nyitott kesztyűtartó is helyet kapott, ennek térfogata elegendő egy félliteres üdítő és néhány szendvics elhelyezésére. A padló alatti léghűtéses farmotor az alacsony kinti hőmérséklet ellenére meglepő meleget lehelt a tökéletes zárásúnak éppen nem nevezhető, vászonborítású utastérbe. A kéthengeres, négyütemű boxer egyenletes duruzsolással 10 liter 98-ast fogyasztott el a közel 100 kilométeres úton, ez a duplája az 500-as Steyr-Puch személyautó gyári fogyasztásának. Ez azonban érthető, hiszen megközelítőleg 200 kilóval nehezebb, 150 köbcentiméterrel nagyobb hengerűrtartalmú és a felniket terepmintás gumikkal szerelték. Csekély terjedelme ellenére a hétköznapokban szokatlan, furcsa külső utunk során nagy feltűnést keltett a szembejövő autósok és a járókelők körében egyaránt.
Igásló az őse Nyolc prototípus készült, melyből hármat az Osztrák Bundesheer vásárolt meg. 1959-ben a teszteket követően 600AP típusjelzéssel 10 db, 596 köbcentis motorral szerelt, 22 lóerős terepjárót adtak át. 1960. május 14-én katonai parádét rendeztek, ahol 100 darab, már az erősebb, 25 lóerős, 643 cm3-es boxerrel hajtott 700AP debütált. A kovetkező években odaérkező magas rangú vendégek is "élvezhették" a Haflingerrel való utazást, így a perzsa sah és az amerikai igazságügy-miniszter is. A gépek alapját minden esetben a régi Tatra gépkocsiknál már bevált központi csőváz és léghűtéses boxermotor kialakítás továbbfejlesztett osztrák változata adta. Önindító és behúzótekercs nincs. Indításra ott a dinamó, egy kattanás, és gyönyörűen jár a motor, semmi kerregés, rángatózás. Ez a technikai bravúr egyszerűsége és gazdaságossága mellett több előnyt is hordoz magában. Gondolhatunk itt a szükségtelen alkatrészek hiányából eredő súlycsökkenésen túl a kevesebb meghibásodási lehetőségre, illetve arra, hogy könnyebbé és gyorsabbá válik az esetleges javítás. Nem kell a motort kiemelni az elkopott fogaskoszorú megfordításához, néhány indítás után pedig az elkerülhetetlen cseréjéhez. Talán egyetlen hátránya ennek a megoldásnak, hogy ha elszakad az ékszíj, nemcsak hogy töltés nincs, de a motor megforgatására is marad a kurbli vagy a betolás. Meghatározó stílusjegy még a Z-lehajtás, amely négy különböző áttétellel 52, 58, 64 és 75 kilométer/óra maximális sebességet biztosít. Nincs felező, ennek kiváltására csupán az ötfokozatú, szinkronizált váltó első sebességét erősítették meg, és a csővázban futó kardán lekapcsolásával vált lehetségessé az önálló hátsókerék-meghajtás. A kiváló terepjáró képességet a kúszófokozaton kívül még a külön zárható első-hátsó differenciálmű is segíti. A rövidebb, 1500 mm, és a hosszabb, 1800 mm tengelytávú típusból három szériában együttesen 16 700 darabot gyártottak. |