Dobozok harca - Citroën C3 Picasso - Kia Soul

Vágólapra másolva!
A Citroën C3 Picasso magyar bemutatójára egy Kia Soullal érkeztünk, hogy első benyomásaink alapján összehasonlíthassuk a kis egyterű kategória két legújabb üdvöskéjét.
Vágólapra másolva!

Fotó: Böszörményi Péter [origo]

Egyik formaterv sem nevezhető konzervatívnak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha emlékeznek rá, a Citroën C3 Picasso egyszer már szerepelt az [origo] autón, de a franciaországi bemutató még csak statikus volt, ezért vezetni még nem lehetett a gyártója által csak varázsdobozként emlegetett kis buszlimuzint. A hazai bemutatón viszont már a hazai árakat is megtudtuk, és vezetni is lehetett az autót.

Vonzó bevezető áron kínálják a legújabb Picassót, az 1,4-es, 95 lóerős, BMW-fejlesztésű benzinmotorral 3,39 milliótól indul Tendence felszereltséggel, amelybe az ABS, két légzsák, elektromos tükrök és első ablakemelők, fedélzeti számítógép, központi zár fért bele. 270 ezer forintot kell fizetni a hűthető kesztyűtartóval együtt adott manuális klímáért, az osztott, sínen tologatható hátsó üléssor viszont alapáron jár minden C3 Picassóba. A Kia Soul itt már eleve hátrányba kerül, mivel a koreai kocsinak fix a hátsó üléssora, és 1,4-es motor is csak ősztől lesz hozzá, igaz, a Cee'd-ből ismert erőforrás 109 lóerős, és start-stop rendszer is kapható lesz hozzá.

Fotó: Gebauer Hanga [origo]

Magasan hordják a hátsó lámpáikat


Valószínűleg a C3 Picasso vásárlói közül sokkal többen választják majd a Tendence-nél 330 ezer forinttal többe kerülő Collection-felszereltséget, mert abban már a manuális klíma, az oldal- és függönylégzsákok, a tempomat és sebességhatároló, a gyermekfigyelő kis belső tükör, a ködfényszórók, a krómdíszes, fekete betétes lökhárítók, és az eggyel nagyobb, 16 colos kerekek is benne vannak. Kétszázezer forint a felára az 1,4-eshez képest az 1,6-os, 120 lóerős - szintén BMW fejlesztésű - benzinmotornak, ez tehát Collection-felszereltséggel 3,92 millióba kerül. Ez a modell már összehasonlítható a Kia Soul 124 lovas 1,6-os benzines változatával, amely LX-felszereltséggel 3,8 millió forinttól indul.

Fotó: Gebauer Hanga [origo]

Mindkettő stabilan kanyarodik, de a Soul nagyobb élményt ad


A koreai autó árelőnye nem csak az olcsóbb alapárban jelentkezik, ebben ugyanis a szériafelszereltség, a menetstabilizáló elektronika, a hathangszórós, mp3-as hifi jack- és USB-csatlakozóval, a hátsó elektromos ablakemelő, és a 16 colos könnyűfém felni is, ezekért a Citroënnél még közel négyszázezer forintot kellene fizetni. Igaz, a franciában alapáras a fedélzeti számítógép, ami a Kiához nem is rendelhető.

Fotó: Gebauer Hanga [origo]

Modern formák, kellemes anyagok és rengeteg tárolórekesz a Citroënben


Az 1,6-os dízelmotorok felára, az 1,6-os benzinesekhez képest mindkét autónál 400 ezer forint, de a franciák ennyiért csak 90 lóerőt adnak, a további 19 lóerőért még 300 ezer forintot kell kifizetni, amire ráadásul csak a legdrágább, Exclusive-felszereltség választása esetén van lehetőség. Sokkal kedvezőbb a Kia ajánlata, mivel náluk a gyengébb dízel is 115 lóerős, de májustól már a 128 lóerős változata is elérhető lesz 150 ezer forintos felárért. A pontosság kedvéért eláruljuk, hogy mi egy gazdagon felextrázott, Exclusive-felszereltségű, 110 lóerős dízelmotorral hajtott C3 Picassót kaptunk meg a rövid, kétórás tesztvezetésre, a Soul pedig szintén 1,6-os dízel volt, a drágább EX-felszereltséggel és 115 lóerővel, valamint olyan extrákkal, mint a belső tükörbe integrált tolatókamera, vagy a 370 wattos prémium audiorendszer.

Fotó: Böszörményi Péter [origo]

Minden műanyag kemény a Kiában. A 370 wattos, héthangszórós hifi 150 ezer forint


Bár a képek mást sugallnak, a két autó közül a Picasso a rövidebb (408 centiméter) és magasabb (164 cm), bár csak pár centi az eltérés közöttük. Akárcsak a tengelytávban, ami a Citroënnél 254 cm, a Kiánál ez eggyel rövidebb. Megjelenésük fiatalos, mindkettő nagyon elüt az átlagautóktól, a Soul férfiasabb, a C3 pedig inkább uniszex formát kapott. A Citroën lekerekítette a doboz alakú karosszéria sarkait, bumeráng alakú első, és kristályos hatású hátsó lámpát tervezett rá, a csúcsverzión a fekete és krómozott díszítésekkel sem fukarkodott.

Fotó: Gebauer Hanga [origo]

A C3 Picasso inkább mosolyog, a Soul tekintete agresszívebb


Mellette a Kia jóval letisztultabbnak tűnik, a fekete A-oszlopa már régi trükk, de a Soulon is jól néz ki, és az is jó ötlet, hogy a külső tükröket feketén hagyták, hogy beleolvadjanak az oldalüvegek sötétségébe. Magas építésüknek köszönhetően kilátni mindkettőből remekül lehet, csak hátrafelé korlátozzák a vaskos C-oszlopok az átláthatóságot, különösen a Kiánál. A koreai autó hátrafelé keskenyedő oldalablakaival sokkal bunkerszerűbb, mint a francia, amelyben az üvegfelületek nagysága akár 4,5 m2 is lehet, ha a panoráma üvegtetőt is megrendelik hozzá. Ráadásul ebben a szélvédő is három részből áll, akár a cég nagyobb buszlimuzinjaiban, hogy a keskeny tetőoszlopok keveset takarjanak ki a forgalomból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!