Extra-luxus álomkivitel - Schmidt-Pannóniák

Kevés Pannónia osztja meg annyira a magyarmotor-barátokat, mint a Schmidt László által felújított modellek. Sokan csodálják őket, de akadnak, akik azt mondják, túl szépek. Felkerestük a Dunaharasztiban lévő alkotóműhelyt.

Szebbek, mint az eredetiek. Sokan éppen ezt bírálják
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az eredetiségmániások maradjanak az ajtó előtt, ez itt nem nekik való látvány - adhatom tanácsként azoknak, akik szeretnek egy Pannónián minden csavart gyári állapotban látni. Dunaharasztiban, a Kia-kereskedésben nemcsak autókat, hanem régi magyar motorkerékpárokat is lehet látni a szalonban. A tulajdonos-házigazda, Schmidt László húsz éve gyűjti a régi motorkerékpárokat, s ma már ideje javarészét a felújításnak szenteli.

- A vállalkozásom miatt nem volt semmi időm, de egy napon, túl az ötvenedik évemen, elhatároztam, mindent megváltoztatok magam körül. Átadtam az üzleti tevékenységet a gyerekeimnek, és nekiálltam a motorjaim újjáépítésének - foglalta össze a nagy lendület eredetét. Szükség is volt az erős elhatározásra, mert a padláson 85 motorkerékpár várt tisztításra, javításra, fényezésre. Nem tétovázott, rögtön két motoron kezdett dolgozni, és a kezdetektől magasra emelte a mércét. A gyári állapot az alap, sok mindent annál jobbra, szebbre készít el. Amikor az első motort szétszedte, a munkatársak kaján mosollyal kérdezték: ugyan, főnök, mit vacakol azokkal az ócskaságokkal? Szétszedte a motorokat, elvitte homokfúvóhoz, és úgy belejött a munkába, hogy még nyolc Pannóniát lehozott a tetőtérben lévő tárolóból. Ma már senki nem viccelődik vele.

Van mivel tölteni az elkövetkező éveket. A tárolóban még hetven motor vár felújításra

Az első felújítás egy zöld TLT volt, aztán következett a sárga P12, a fekete T1, a fekete T5, a piros P12. Elkészült egy Duna oldalkocsi, azzal is sok munka volt, mert a hátulját az utolsó tulajdonos gyerekei céltáblának használták. Az aktuális munkadarab egy P20, meg 250-es Csepelek, utóbbiakból egyszerre hármat csinál, két vékony vázast és egy vastag vázast. Szinte mellékesen elkészült a fényezése egy TLB-nek és egy amerikai exportra készült T8-asnak, ottjártamkor a fényezőkamrában volt egy TLF.

- Egyszerre általában tíz motoron dolgozom, mert mindig valamire várni kell, akkor félreteszem az egyiket, és folytatom a munkát egy másikon - hallhattam a magyarázatot.

- A teleszkópperselyektől kedve mindent magam gyártok le, minden új. A blokkba új japán csapágyakat építek, japán szimeringeket használok. A főtengelyre általában új csapokat, tűgörgős kosarat szerelek. Ha jó a főtengely, akkor nem bántom, ha kicsit kopott, akkor fémszórással és újraköszörüléssel javítom. A dugattyúcsapszeghez kapható persely rossz minőségű, az egyikkel alig mentem száz kilométert, beállt. Grafitos perselyt kell használni. Mindent kicserélek, amit lehet, keresem az új alkatrészeket, amiből gyári eredeti kapható vagy meg lehet csinálni, abból nem szerelek be használtat. A hengerekben gyári dugattyúk vannak, a berúgótengelyhez veszek új "ricnis" tengelyt, és visszahegesztetem rá. A kipufogókönyököket egy barátommal gyártjuk, van hozzá sablonom, és egy minta-motorkerékpár, amelyet csak a meghajlított kipufogókönyök illeszkedésének ellenőrzésére használunk.

1970-ben készült T5/H - most az egykori valóját felülmúló külsővel

Az utolsó állítócsavarig minden kötőelemet krómoztatok. Az összes gumi alkatrész új, a gyújtáskapcsoló dobozáét kivéve, mert azt még nem csinálja senki.

Amikor egy-egy blokkot szétbontok, nagyjából letisztítom, és egy kis betűt ütök be, hogy ne keveredjenek az alkatrészek, máskülönben amikor visszakapom a krómozóból, már én sem ismerem fel, melyik blokkfélhez melyik pár tartozik. A felniket mindig kicserélem új Rade tárcsákra, mert a legtöbb eredeti annyira elvékonyodott már, hogy veszélyes lenne használni, márpedig mi szinte mindennap motorozunk a fiammal - foglalta össze a felújítási taktika alapjait Schmidt László.

Eddig semmi különlegest nem tudtunk meg, hasonló alapossággal más műhelyek is dolgoznak. Amitől azonban egy hétköznapi Pannónia motorkerékpár átváltozik Schmidt-Pannóniává, az az egyéni külső megjelenés. A P10 és P12 modelleknél a motortömböt ugyanolyan ezüstmetál festékkel vonja be, mint az első és a hátsó sárvédőt. ("Kothencz Attila csíkoz, a fényezés után két-három héttel viszem oda az elemeket, addigra rendesen átszárad a festés.") A T5 és TL, TLT, TLF modellek forgattyúsházát is polírozza, többnyire részben festi is, számos alumínium alkatrész krómbevonatot kap. Újragyártja a lengéscsillapító alsó és felső tányérját, ez önmagában legalább hat órai munka, mire anyag kerül, kisüllyeszti, menetet vág.

Fékpofák és fedelek sorozata

Egyes műanyag alkatrészeket szintén felfényesít, a kormányrögzítőt például esztergatokmányba fogja, csiszolóvászonnal pár tizedet levesz, majd rongykoronggal felfényesíti, így olyan, mintha új lenne.

A kilométerórát is díszíti ("Egyik este nézegettem a motort, rájöttem, ha úgyis szétszedem az órát, tisztítom, nullázom, legyen olyan színű a mutató és a perem, mint a motor színe"), és jó az összhang, talán ha ma gyártanák még a Pannóniákat, hasonló lenne a küllemük.

Ezek az eltérések persze nem mindenkinek tetszenek, és sokszor olyanok fanyalognak a legjobban, akik még egyetlen Pannóniát sem állítottak kerékre. "Elmentem egy szépségversenyre, és azzal az elhatározással jöttem haza, hogy csinálom tovább, de többet nem mutatom meg senkinek a motoromat" - mondta erről.

Úgy tervezi, ha egészsége engedi, szépen, folyamatosan felújítja a több mint nyolcvan motorkerékpár legtöbbjét. Most a Csepelekhez akar visszatérni, amíg a börzéken lehet találni hozzájuk valamit, mert úgy látja, rohamosan tűnnek el a Csepel-alkatrészek. Ennek fő oka talán, hogy sokan mások is hozzá hasonlóan gondolkoznak, és igyekeznek készleteket összegyűjteni. Schmidt László műhelyében egész rakás felújított alkatrész áll készenlétben, hogy motorkerékpárrá álljon össze. Akadnak köztük kurrens dolgok, mint a T5 hátsó rugóstag-állító része, de láttam felújított hengereket, főtengelyeket, fékpofákat, két garnitúra hangtompítót 250-es Csepelhez, nyolcat 125-ös Csepelhez.

Meglepően finoman fut a P12-es. Kigyorsításnál sem húz füstcsíkot

Mindez persze semmi a sárvédőkkel, tankokkal teli egyköbméteres ládák sorának látványához képest. Ezek a hatalmas dobozok félkész vagy éppen megtisztított motorkerékpárokat rejtenek, az egyikben lefényezett TLB, a másikban alapozott TLB, a harmadikban alapozott Danuvia.

Összesen harminc dobozban vannak alkatrészek, ami tehát annyit tesz, hogy előkészületben van harminc köbméter Pannónia.

S hogy milyen egy Schmidt-Pannónia? Volt alkalmam kipróbálni egy P12-est, amely bebizonyította, hogy ezek a motorok nem csak a küllemükkel törekszenek a tökéletességre. Legjobban a teljesítmény lepett meg. Akár egy P20-as, úgy gyorsult az egyhengeres, és csak a váltója mutatta, hogy van különbség a fürge twinhez képest. Jól lehetett lassítani, nem volt "bekapási" hajlam, semmi zörgés az első teleszkóp felől, és valahogy minden feszesnek és pontosnak tűnt. Ebben aztán végképp nem lehet kivetnivalót találni.

A cikk a Veterán Autó és Motor 2007. novemberi számában jelent meg.