Hibás féktárcsák miatt hív vissza modelleket az X5 és X6 sorozatból a BMW, Németországban körülbelül száz autó érintett, az összesített számról egyelőre nem tudott nyilatkozni a német gyár. Csak azok a szabadidőautók érintettek, amelyek idén júniusban készültek, ezekbe olyan féktárcsákat építettek be, melyek nem felelnek meg a hivatalos specifikációnak.
Ennek következtében a hátsó tengelyen az optimálisnál kisebb fékhatás érzékelhető, extrém esetben pedig akár lángra is kaphatnak a féktárcsák. A BMW szerencséjére az autók nagy része még nem került ügyfelekhez, különböző lerakatokban várják tulajdonosukat, ez megkönnyíti az akció levezénylését.
Három órát vesz igénybe, amíg a márkaszervizekben ellenőrzik, illetve cserélik a féktárcsákat. A BMW nem árulta el, hogy a hibás alkatrészek melyik beszállítótól származnak.