Késik a KRESZ módosítása

Vágólapra másolva!
Csúszik a KRESZ ígért módosítása, amely legkorábban november 1-jétől léphet életbe - közölték a közlekedési minisztériumban az [origo]-val. A leginkább a kerékpárosok és a gyalogosok védelmében hozott - és általunk korábban megírt -  változásokhoz képest jelentős módosítás már nem várható a minisztérium szerint, csak a tárcaközi egyeztetés lezárására és a kormány döntésére vár a jogszabály.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Az úttestre festett nyitott kerékpársáv elterjedését várják a különálló kerékpárutak helyett a Magyar Kerékpárosklub vezetői a KRESZ-módosításoktól


"A jövő heti, vagy az azt követő kormányülés tárgyalja majd a KRESZ-módosításokat" - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium sajtóosztálya az [origo]-val. Ez azt jelenti, hogy legkorábban november 1-jétől léphetnek életbe azok a változások, amelyekkel két korábbi cikkünkben is foglalkoztunk. A tárca szerint ezekben lényeges változás már nem várható, az egyes érdekképviseletekkel már befejeződtek a tárgyalások, csupán az illetékes minisztériumok egyeztetnek még "részletkérdésekben".

Több évnyi egyeztetés után még szeptember elején is több változtatás bekerült az augusztusban már véglegesnek gondolt változatba. A módosítások legnagyobb része egyértelműen a kerékpárosok védelmében született. Például az autósoknak elsőbbséget kell adniuk kanyarodáskor a bringázók részére, miközben utóbbiaknak nem lesz kötelező minden esetben a kerékpárutat használni, amennyiben pedig az úttesten haladnak, a jelenlegi előírással ellentétben a jövőben nem kell szorosan az úttest szélén tekerniük.

Az egyik legfontosabb változásnak a nyitott kerékpársáv fogalmának meghatározását nevezte a Magyar Kerékpárosklub elnöke az [origo]-nak, de még a gyalogosokkal szemben is őket védi a leendő jogszabály-módosítás. Ezerint a járdákra festett kerékpárutakon nem akadályozhatják őket a gyalogosok. A KRESZ-módosítások következtében a jövőben elterjedhetnek az úgynevezett előretolt kerékpáros felállók is: a közlekedési lámpáknál várakozó gépkocsisor előtt egy felfestett részen megállhatnak a kerékpárral közlekedők.

Forrás: [origo]

Hamarosan ezek az új táblák is kikerülnek az utakra (Közúti forgalom ellenőrzése, Várakozóhely kerékpárok számára, Torlódás)


Mindezek mellett több más újdonság is bekerül a változó KRESZ-be. A veszélyesebb helyeken "sárga vagy fényvisszaverő sárga háttéren" is elhelyezhetők lesznek a közlekedési táblák, amelyek közül néhány részben, vagy teljesen újat is bevezet a jogszabály-módosítás. Utóbbiak közé tartozik a "Torlódás" nevű piros háromszög, amely értelemszerűen azt jelzi majd, hogy az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott járművek. Szintén újdonság a "Közúti forgalom ellenőrzése" nevű tábla, amely a párjával behatárolja azt az útszakaszt, amelyen "elektronikus eszközökkel szakaszos sebesség ellenőrzést végeznek".

Utat nyit a változó KRESZ a lopós autók visszatérése előtt is, hiszen lehetővé teszi, hogy a jövőben már nem kell rendőröknek ülni a trélerekben, elég lesz egy közterület-felügyelő jelenléte is. A szabályok mihamarabbi módosítását az is indokolja, hogy szeptember 1-jétől változott a polgárőrségről szóló törvény. A jogszabály szerint a polgárőr is megállíthat autósokat, például a rendőri intézkedést igénylő közlekedési baleset helyszínén a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében, valamint az óvodák és általános iskolák közvetlen közelében a gyerekek biztonságos átkelése érdekében. Mindezek bekerültek a KRESZ-be is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!