Szelid motorkiállítás és vad tuningautók

Vágólapra másolva!
Egy időben két rendezvény is várja a motor- és autótuning-rajongókat a Hungexpón: a kissé visszafogott Budapest Motorfesztivál és a régió legjelentősebb ilyen eseményének számító Carstyling.hu Tuning Show. Szolidan egymás mellé sorakoztatott motorok és a lányok, csillogó-villogó-ültetett-nagyzenés autók és persze a lányok - összevont tudósítás a különálló kiállításokról.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nem vonják el a figyelmet látványos standok
(Még több fotó a motorkiállítás-galériában. Kattintson a képre!)


Tavaly azt a címet adtuk az akkor még Budapest Motor Kiállítás nevű rendezvényről szóló összeállításunknak, hogy "Egy kicsit összement", ami idén is helytálló, csak le kell hagynunk a kicsit jelzőt. Ettől függetlenül viszont jó dolog, hogy nem maradt el a szokásos tavaszi motoros seregszemle, aminek addig kell örülni, amíg még lehet, ugyanis az importőrök szerint, ha folytatódik az eladások drasztikus visszaesése, jövőre már mutatóba sem visznek ki motorokat.


Ne hagyja ki a motorkiállításon készített videónkat!


Szerencsére - a jelek szerint - töretlen az érdeklődés a motorozás iránt, ugyanis péntek délre már kellemesen megtelt látogatókkal a Hungexpo vadonatúj G pavilonja, amelyet ha kissé szellősen is, de kitöltöttek a motorokat, kiegészítőket és felszereléséket árusító cégek standjai, de persze nincs kiállítás a Hungexpón az ilyenkor kötelezően kitelepülő gagyiárusok nélkül sem, így van választék talpbetétből, bicskából és csúzlis repülőből is.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A BMW szupersportmotorját, az S 1000 RR-t is elhozta


A válság hatása sajnos tapintható a kiállításon, a korábbi évek hatalmas standjai helyett idén csupán néhány molinó és a leterített padlószőnyegek jelezték egy-egy márka kiállítási területét, ami hangulatában a járműkiállítások hazai hőskorát hozza vissza. A motorpiac visszaesése mellett ugyanakkor még az is csoda, hogy ennyit kigazdálkodtak a kiállítók, sőt jó pár márka a tavalyi távolmaradás után ismét kivonult. Ilyen visszatérő például a Kawasaki, a BMW, a Ducati és a KTM is, legalább ennyi márka fújt azonban visszavonulót: Triumphokat továbbra sem látni, de a Keeway, a Bimota és a Malaguti is a kényszerű távolmaradás mellett döntött, és idén a Közlekedési Múzeumot sem hívták meg.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Már a nyitónapon is megtelt nézőkkel a csarnok


A legnagyobb kiállítási területeket szokás szerint a japán márkák bérelték, a Honda standja például kifejezetten méretesnek számít a többiekéhez képest, és gyakorlatilag a márka összes újdonságát és kínálatát felvonultatja. A kavalkádból a vadonatúj VFR 1200 F-re és a CBF 1000-re érdemes odafigyelni, míg a harmadik új modellt, a VT 1300 CX-t nem is nagyon kell kiemelni, hiszen folyamatos a nyüzsgés a kiállított lavórkék chopper körül. A Suzukinál egy egyedi fényezésű és felszereltségű ezres GSX-R a fő attrakció, amellyel a modell 25 éves történetét ünnepli a hazai importőr, új modellnek egyedül csak az RMX 450 nevű enduró és a GSX 1250 FA túramotor számít.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Régi ismerős új ruhában: a lengyel Romet


A nagy visszatérő Kawasakinál az új Z 1000 és a finoman átalakított Versys túraenduró jelenti az újdonságot, de végig lehet tapogatni a zöldek teljes modellpalettáját is. A Yamaha standja sajnos úgy néz ki a tavalyihoz képest, mint egy gyapjúpulcsi a kilencvenfokos mosás után, jó hír viszont, hogy látható a vadonatúj FZ8-as nevű modelljük, amely a hatszázas és ezres méretkategória között tör utat magának. Érdekes és nyilván a válság okozta kényszer, hogy az olasz márkák többsége egy standra zsúfolódott össze, így finoman szólva sem kell lejárni a lábunkat, hogy megnézzük az Aprilia, Motoguzzi, Gilera, Piaggio, Vespa és a Derbi kínálatát. Szintén olasz márka, de külön standdal büszkélkedhetett a Ducati, kár, hogy a legnagyobb durranásnak számító új Multistrada nevű túramotorjukat nem tudták elhozni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Igen, a motorkiállításon is sok csinos lány mosolygott
("Lányos" galériánkért kattintson a képre!)


A Harley-Davidson standja szintén csak árnyéka volt a korábbi években megszokottnak, a BMW ismételt jelenléte viszont örömteli tény, hiszen egy sereg új modellel büszkélkedhetnek. Az osztrák KTM-nek ugyancsak megérte a visszatérés, mert egy csomó új modellt hozhattak ki, amelyek közül a 690-es Duke R az a motor, amelyre kötelező felülni, már csak a hangulata miatt is. Érdekes, hogy a válság szinte teljesen eltűntette a mindenféle robogókat és kismotorokat forgalmazó távol-keleti márkákat - ellentétben a lengyel retro_rometek importőrével -, és a felszereléseket kínáló cégek száma is láthatóan megcsappant, a legnagyobb márkák azonban így is kint vannak, ezért aki a szezon előtt most akarja pótolni motoros ruhatárának hiányosságait, könnyen megteheti.

A Budapest Motorfesztivál vasárnap hatig tart nyitva a kőbányai Hungexpo G pavilonjában. Az online vásárolt napijegy 1700 forint, míg a helyszínen 1900 forintért váltható a felnőtt belépőjegy, amely csak a motorkiállításra érvényes, a tuning show-ra külön kell jegyet váltani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!