Hirvonen-Loeb, Turán-Räikkönen párharc Portugáliában

Vágólapra másolva!
Az új-zélandi kitérő után ismét Európában van a rali-vb mezőnye. Portugáliában többen is esélyesek, és lesz magyar résztvevő is, ráadásul a csúcskategóriában.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

A legutóbbi két Portugál-ralit Loeb nyerte. Ezúttal is ő a favorit, de a Ford pilótái megszorongathatják


A rali-vb klasszikusai közé tartozik a futam, bár a 2000-es években egy ideig nem volt része a sorozatnak. A nézők mindenesetre imádják, minden bizonnyal százezrek kísérik figyelemmel az idei versenyt is. A pályák hagyományosan murvásak; nem olyan durvák, mint a például a török utak, de nem is olyan simák, mint a legutóbbi, új-zélandi szakaszok, és megvan az esélye, hogy essen az eső - ez nem egyszer fordult már itt elő.

A legutóbbi két portugáliai vb-futamot (2007-ben és 2009-ben) Sébastien Loeb nyerte, a szép sorozatot idén is folytatná a világbajnok. Összetettben alaposan elhúzott vetélytársaitól, de az idei pontozási rendszer miatt elég egy hiba, és máris újra a nyakán lesznek a többiek. Sordo jó szereplése nagyon fontos a csapatnak, mivel a Citroën mindössze öt ponttal vezet a Ford előtt a gyártók versenyében.

Utóbbiaknál vegyes érzelmek uralkodnak: Latvala három héttel ezelőtti győzelmének köszönhetően immár ők a szakág történetének legsikeresebb csapata, de a két finn pilóta nem igazán veszi fel a versenyt Loebbel. A főnök, Malcolm Wilson is elismeri a rivális első számú versenyzőjének teljesítményét, kiszámolta, hogy nagyjából 80 lóerő pluszt jelent az, hogy a francia vezeti a C4-est. Ezt a különbséget egy lágyabb vezetési stílussal szeretné Hirvonen kompenzálni, mivel úgy érzi, az utóbbi időben nagyon erőltette a kanyarokat, és emiatt maradt le a többiektől. Latvala pedig tavaly éppen Portugáliában hajtotta végre az utóbbi évek egyik legnagyobb bukfencét, állítása szerint nem hagyott nyomot benne a kaland, de mivel az ominózus pálya idén is szerepel a programban, az itinert azért átírta az adott helyen. Svédország után újra indul a harmadik gyári Focus WRC is Al Quassimivel, ő az S2000-es Fiestával ismerkedett az elmúlt hónapokban.

Forrás: AFP

2001-ben Mäkinen volt a legjobb a Lancer Evo VI-ossal. Akkor sárdagasztásba torkollott a verseny, ez könnyen megeshet ezen a hétvégén is

A gyáriakon kívül még két versenyzővel kell komolyan számolni. Petter Solberg az egyik, aki legutóbb az utolsó gyorsaságin törte össze autóját, ezért most a másik C4 WRC-jével indul - még szerencse, hogy kettő van neki. Aki pedig igazi meglepetést okozhat, az Ogier. A Citroën Junior Team pilótája az utóbbi időben sokszor a győzelemért harcol, mindenképpen a dobogóra esélyesek közé tartozik. Csapattársa egyelőre még nem, de egyre jobban felveszi a rali-vb ritmusát: Räikkönen is indul, számára a cél továbbra is a cél, illetve a tapasztalatszerzés. Ken Block is így gondolja, egyre inkább belátja, hogy nagy falat számára a vb. A verseny előtti teszten Markko Märtin (ő jelenleg a Ford tesztpilótája) segített neki beállítani az autót, valamint Hirvonen mellé is beült egy körre, hátha elleshet valamit.

Számos privát WRC-s egység is nevezett, összesen 18 páros indul a csúcskategóriában. Közéjük tartozik a Turán/Zsíros duó, akik a korábban a hazai bajnokságban használt Peugeot 307 WRC-vel indulnak. A nagy kaland egy kiadós teszteléssel már meg is kezdődött számukra, óriási eredmény lenne, ha az első tízben végeznének.

Forrás: STM

Kemény dolga lesz a Turán/Zsiros duónak, ha az első tízbe szeretnének kerülni. A gyári pilótákon és a sorozat rendszeres privát szereplőin kívül jó néhány alkalmi résztvevő is WRC-vel indul


A nagyokon kívül ezúttal az SWRC és a JWRC kategória szerepel a futamon. Előbbieknél Prokop és Sandell döntöttek úgy, hogy nem indulnak, így Pons tovább növelheti előnyét a tabellán. Az S1600-asoknál még csak a szezon második futamát rendezik, ott lesz mindenki, aki számít.

A verseny már csütörtök este elkezdődik az algarvei stadionban felépített szuperspeciállal, majd pénteken hat gyorsasági várja a mezőnyt, mindegyik hosszabb lesz húsz kilométernél.

A világbajnokság állása egyéniben:

1.Loeb/Elena Citroën C4 WRC 108
2.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC72
3.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC64
4.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC 63
5.P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC 53
6.Sordo/MartiCitroën C4 WRC 34
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC30
8. H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC24
9.Villagra/Perez-CompancFord Focus RS WRC22
10.Räikkönen/LindströmCitroën C4 WRC14


A világbajnokság állása, gyártók:

1.Citroën Total World Rally Team156
2.BP Ford Abu Dhabi World Rally Team151
3.Citroën Junior Rally Team75
4Stobart M-Sport Ford Rally Team74
5.Munchi's Ford World Rally Team32


A világbajnokság állása, SWRC:

1.Pons/HaroFord Fiesta S2000 68
2.Prokop/TomanekFord Fiesta S200048
3.Andersson/AnderssonSkoda Fabia S2000 40


A világbajnokság állása, JWRC:

1.Burkart/KachelSuzuki Swift S160025
2.Broccoli/ForinaRenault Clio R318
3.Abbring/MombaertsRenault Clio R315


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!