Nomád tartásra - Dacia Duster 1.5 dCi-teszt

Vágólapra másolva!
Robusztusság, igénytelenség, egészen formás lemezruhába bújtatva, jó és takarékos dízelmotorral, diszkontár alatt - a román terepjáró nem elgondolkodtató, hanem gyakorlatilag az egyetlen választás a kategóriában ötmillió forinttól innen.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Rövid áttételezésű váltó, 21 centiméteres hasmagasság, fényezetlen műanyag védőelemek - a Dustert nem bűn terepre vinni

Szaporább légzés, kissé kidagadt erek, halk hörgés, és az a fajta vigyor, ami akkor jelenik meg, amikor tudjuk, hogy valamit nem illene vagy szabadna megtennünk, amit nagyon szeretnénk, de azt is tudjuk, hogy meg fogjuk tenni. Egy Dacia Duster pontosan ezt váltja ki az autós újságírókból. Lássuk, széthullik-e! - zihálják, és kátyúkon, fekvőrendőrökön átugratva, majd vízmosásokon, köves-földes utakon, ösvényeken tovaporozva célozzák meg az általuk ismert és a tesztre megfelelőnek vélt, személyautóval gyakorlatilag megközelíthetetlen helyszínt.

Magyarázatot persze találnak rá: egy autót lehetőleg közegében, a célcsoportja szemszögéből kell vizsgálni, a Dusterről pedig - a szabadidő-autók jelentős többségével szemben - hihető, hogy valóban terepen használja majd tulajdonosa, és nem kanyarodik vele rögtön a kézi mosóba, ha véletlen felfröccsen rá a sár.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Egy Dacia, amelynél nem csak a funkció, hanem a forma is szempont volt. Jól sikerült

És hát tényleg sokakat érdeklő kérdés, megfelel-e a várakozásoknak a román terepes. Mert várakozások vannak vele szemben bőven. No nem az ára miatt: ennyiért az is meglepő, hogy egyáltalán beindul egy ekkora, a maga visszafogottságával is egész formás SUV, amely egyszerű benzinmotorjával és elsőkerék-hajtással éppúgy milliókkal olcsóbb kategóriatársainál, mint összkerekes dízelként.

A Logan majd a Sandero viszont elhitette velünk, hogy kényelmi és esztétikai kompromisszumok árán ugyan, de olcsón is lehet megbízható, jó kocsit kapni - a Dustertől, amely áttörést hozhat az inkább megszokásból, mint okkal lenézett márkának, a megerősítést várjuk.

Cikkajánló

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Forrás: [origo]

Kelet-európaiaknak,
szabadidőre - Duster 1.6

Veterán Daciát 50 ezerért
az Oldtimer Aukción

Itthon kell keresni -
Dacia 1300



Bizonyára ezt keresték a kollégák is: a hozzánk több mint tízezer kilométerrel érkező Duster burkolatig összekoszolt motorja, karcok és a hajtás felől érkező halk sírás árulkodott tényfeltáró munkájukról, a tesztpéldánynak tehát jóval nehezebb dolga volt meggyőzni, mint egy elhivatott szakemberektől megóvott példánynak. Ha neki sikerül, akkor kijelenthető, a Duster strapabíró, jó kocsi. Nézzük.

Külseje minden korábbi Daciánál jobban sikerült, bár el kell ismernünk, nem volt az egekben a léc. A Logannál még nevettek a formatervező szó hallatán (már ha kiejtették egyáltalán), a Sanderónál már adtak egy rajzlapot meg néhány ceruzát neki, a Dusternél pedig végre kapott egy rendes íróasztalt az ablak előtt. A Duster láthatóan a mai kor terméke, markáns sárvédőívekkel, a szabadidőautó-jelleget erősítő, sötét műanyag küszöbborítással és lökhárítóaljjal, enyhe gallytörő-imitációval, tetősínnel és ballonos kerekekkel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Erre mondják, hogy funkcionális. Az itt-ott megjelenő, metálbarna díszbetéttől igénytelenebbnek tűnik

Néhány részlet felel azért, nehogy összetévesszük egy drágább kategóriatárssal. A csomagtérre ragasztott bágyadtsárga-szürke 4WD-matrica, a motorháztető mögötti árokból mindenféle díszrács nélkül kinyúló ablaktörlőkarok, a színrefújtságuk ellenére is filléresnek tűnő kilincsek és a tetőlemezen ritmust doboló hosszú tetőantenna sok évvel korábban is megmosolyogtató lett volna, az összkép mégis egyértelműen pozitív. Az első napokban kellemetlen asszociációkat keltő barna szín is megszokható pár nap alatt.

Jé, még létezik bakelit - elsőként ez jutott eszembe a kocsiba ülve a középkonzolt és a szellőzőrácsokat és a váltószoknyát övező, a kormányon és az ajtóbehúzón is visszaköszönő műanyagot megpillantva, amelyekről később, más megvilágításban kiderült, metálbarna díszítőelemként próbálnak a karosszériával harmonizálni. Ezt leszámítva a szokásos Dacia-belső egyszerűsége, szinte kétujjas kesztyűben kezelhető gombjai és kopogóssága ellenére sem taszító vagy bántóan igénytelen.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Egyenesben jó, kanyarban, rossz burkolaton odébb pattog

A kormány csak le-fel mozgatható, tengelyirányban nem, de könnyű kialakítani a megfelelő pozíciót a magasságában is állítható ülésben. Olyan nem lesz, hogy kényelmesen elérhetők és rápillantás nélkül is kezelhetők legyenek az első ablakemelők középkonzolra száműzött kapcsolói, a felül túlságosan, alul kétszer annyira széles C oszlop miatt soha nem fogunk rendesen hátralátni (ezért különösen rossz, hogy a tükör sem aszférikus), ha pedig nem csak a Dusterrel járunk, a bajuszkapcsoló vége helyett állandóan a kormány közepét nyomkodjuk majd dudálásnál, hiába. A Dacia őszinte egyszerűsége valahogy mégis kellemes hatással van az emberre.

A szabványos méretű, hajlított drótdarabbal kiszedhető - egyébként tisztességes hangzású - rádió, a mechanikusan működtethető fényszórómagasság-állító, főleg pedig az ablakmosó működtetése után külön bekapcsolandó ablaktörlők mind kedves részletek, nem bosszantó, primitív spórolásnyomok.

Közvetlen konkurensek nélkül

A 4x4-es dízel a Duster-kínálat csúcsa, Arctic felszereltséggel 4,35, a Exception kivitelben 4,58 millió forintba kerül, Renault-finanszírozás esetén 300 ezer forint kedvezményt adnak. A top-Duster a minimálautóként megismert Loganhoz képest szinte fényűző: négy légzsák, könnyűfém keréktárcsák, manuális klímaberendezés, bőrborítású kormány, elektromosan állítható, fűthető külső tükrök is járnak hozzá. A metálfényezés 90 ezer forintba kerül, a fontosabb menetstabilizáló (ESP) és kipörgésgátló ára 80 ezer forint.

Közvetlen konkurenst nehéz találni: az őskori Lada Niva 1,7 literes, 81 lóerős benzinmotorral, három ajtóval, négy üléssel, extralistáján egyetlen tétellel (szervokormány) csak 3,3 millió forintba kerül. A hajtásrokon Nissan Qashqai 1.5 dCi alapváltozata (légkondicionálóval) 5,69 millió forint, a Suzuki SX4 négykerék-hajtású dízel verziója 5,524 millió forint, ahogyan a legolcsóbb dízel Skoda Yetit is 5,5 millióért kínálják.



Hátul viszonylagos kényelemben három felnőtt is utazhat (hétnek továbbra is kizárólag a Logan MCV ajánlható), csomagjaikat a négykerék-hajtású verziókban is több 408 literes tér várja, a holmikat roló helyett puha textil rejti el a kíváncsi szemek elől, amely bután lóg, ha pakoláskor az ember hátrébb helyezi. A hátsó üléstámlák osztva dönthetők, lehajtásukkal 1570 liternyi holmi pakolható a kocsiba.

A korábban nálunk járt négykerék-hajtású benzines inkább csak árához képest nyerte el tetszésünket, a dízel viszont már papíron is sokkal jobban illik a Dusterhez. Az életben is: az 1.5 dCi elegendő dinamikával mozgatja az üresen 1,3 tonnás testet, amelyben 110 lóerejénél és 240 Nm nyomatékánál nagyobb szerepe van a rendkívül rövid áttételezésű váltónak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Dustert dízelmotorral! Jól mozgatja a karosszériát, mégsem fogyaszt sokat

Indulás után azonnal kapcsolni kell a kettest, ami a pontosan, jól érezhetően működtethető, hatfokozatú váltó ellenére sem nagy élmény, a hosszú kar valahogy kelletlenül talál be a fokozatokba. Autópálya-tempónál sem tolakodik az utastérbe a motor hangja, szerencse, mert szélzaj híján nem lenne, ami természetes módon elnyomja, a terepen előnyös áttételezés miatt viszont ilyenkor szívesebben utaznánk legalább hetedik fokozatban.

Alapvetően két okból kritizáltuk a benzines verziót: mert nem megy, és mert sokat fogyaszt. A dCi megy, 12,5 másodperces százra gyorsulása ijesztően hangzik ugyan, de az életben egyáltalán nem szörnyű, a 168 km/órás végsebesség pedig úgyis elméleti egy szabálykövető sofőrnek, 130-at pedig zokszó nélkül tart a kocsi. Városban nem száguldva, de nem is önsanyargató eco-módban hét liter körüli gázolajat égetett el száz kilométerenként, ami a gyári ígérettől elmarad ugyan, ám korántsem rossz érték, a viszonylag kicsi, ötvenliteres tank ellenére is tisztességes hatótávolságot biztosít.

A négykerék-hajtás rendszere

Forrás: Dacia
A 4x4 hajtás, a váltó, és a hátsó futómű is Nissan-eredetű

Az összkerékhajtás elemeit a Renault-konszernhez tartozó, terepjáró-specialista Nissan polcairól emelték le. Ahogy az manapság általános a szabadidő-autóknál, az erőt a hátsó tengelyhez egy egyszerű, többtárcsás tengelykapcsoló juttatja el. Talán meglepő, de ugyanaz az alkatrész dolgozik a Dusterben, mint a négy-ötször ennyibe kerülő Nissan Muranóban. Auto állásban csak akkor küld hátra nyomatékot a rendszer, ha kipörögnek az első kerekek, míg Lock állásban fixen hátra jut az erő ötven százaléka, és ilyenkor a gázpedál és a blokkolásgátló is terepmódba kapcsol. Mivel az egyszerűbb, csatolt lengőkaros hátsó futóművel nem lehetett volna megoldani a hátsó hajtást, a 4x4-es verziók igényesebb, többlengőkaros, független felfüggesztéseket kaptak hátra, emiatt a csomagtartó befogadóképessége 32 literrel kisebb a 4x2-eshez képest. Minden Dusterben elöl a Logan megerősített MacPherson futóműve dolgozik.

(Gulyás Péter Duster-menetpróbáról írt cikkéből)



Valószínűleg a sokat látott tesztautó egyedi hibája, hogy a mutató helyett egy kijelzőn, rovátkákkal jelölt üzemanyag-szintjelző megbízhatatlanul informált, hol egy, hol öt rubrikát színezett sötétnarancsra. Vagy csak időnként visszatermelte a hirtelen elfogyasztott tíz-húsz liter gázolajat, ami viszont világújdonság.

Messze földön híres a Daciák úthiba-elnyelő képessége, a Dusternél sem ölték ki ezt a remek tulajdonságot, miközben nem billeg zavaróan a kocsi. Rossz úton tekeregve viszont meg kell szokni, hogy felelősségteljes tempónál is másik íven hagyjuk el a kanyart, mint azt behajtáskor gondoltuk, az autó odébb pattog - a jó futómű drága dolog, nem telt rá, másfelől a bonyolultság ritkán az elnyűhetetlenség garanciája, sok év és sok kilométer után bebizonyosodik majd, ez a jobb választás. A lassulást csak elöl segíti tárcsa, mégis kellően dolgoznak a fékek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Több mint másfél köbméteresre bővíthető a csomagtér. A fényezett küszöb fokozottan kopásveszélyes

Persze lehet továbbra is legyinteni a román márkára, de még azoknak is el kell ismerniük a Logannal elkezdett új időszámítást, akiknek 1310-esek pöfögik tele a rémálmaikat. Az egyszerűség, robusztusság és praktikum mellé úgy hozott új értékeket a Duster egy népszerű kategóriába, hogy nem vesztett semmit a Logannál és a Sanderónál dicsért jellemzőiből, dízelmotorral pedig tényleg jó, és - a természetesen igényesebb - társainál minimálautónyival olcsóbb is.

Eddig pedig a legkegyetlenebb autós újságírók kínzásait is kibírta.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1461 cm3. Furat/löket: 76/80,5 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/8. Teljesítmény: 80 kW (110 LE)/4000. Nyomaték: 240 Nm/1750. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4315/1822/1625 (tetősínnel 1695) mm. Tengelytáv: 2673 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1560/1567 mm. Tömeg: 1294 kg. Terhelhetőség: 550 kg. Csomagtartó térfogata: 408 l. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12,5 mp. Végsebesség: 168 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,6 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,7 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 145 g/km.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!