Garanciavesztő szürkeimport nyomja le az első hibrid árát

használt hibrid, Toyota Prius
Vágólapra másolva!
Takarékosabbak, hosszabb ideig érvényes rájuk a garancia, mégis annyiba kerülnek a néhány éves hibrid Priusok, mint az eleve olcsóbb, de egyszerű benzines kortársaik. A helyzet a szürkeimportnak köszönhető, de a veszély is ebben rejlik.
Vágólapra másolva!

Forrás: Toyota
A második generációs Prius már nem tartja olyan jól az árát

Hároméves korig mindenképp érdemes használt hibrid autót venni - nyilatkozta egy szakértő az [origo]-nak két évvel ezelőtt -, valamivel drágábbak ugyan, de megbízhatóságuk nem rosszabb a benzin- vagy dízelautókénál. A helyzet megváltozott: több, 2,5-3 éves példányt is kínálnak 3,2-3,3 millió forintért, kifejezetten alacsony futásteljesítménnyel. Egy Prius tehát hiába jelenti elvileg a közeljövő technológiáját, semmivel sem tartja jobban az értékét, mint egy Avensis, sőt kevésbé értékálló, mint egy Corolla.

Ez persze nem jelenti azt, hogy rosszabb autók lennének: a hibrid rendszer komponenseire nyolc évig vagy 160 ezer kilométerig vállal európai garanciát a gyártó, vagyis kevesebb a kockázat. Egy hároméves, évenként 20 ezer kilométert futott Prius hibridre tehát még öt év a garancia, de a gyári és a független szervizek tapasztalatai alapján sem volt gond még akkumulátorokkal.

Forrás: AFP
Az Amerikából származó olcsóbb modellek okozzák a gondot

Krajcsovits Sándor, a Toyota Motor Hungary Kft. termékmenedzsere szerint elsősorban a szürkeimport okolható a hibridek értékvesztéséért. "A második generációs Prius használtpiaci értékét a normál használat mellett nagyban befolyásolja a származási helye. Tapasztalataink szerint sok nem európai darab található a magyarországi használtautó-kínálatban, ezek árai alacsonyabbak, mint az EU-s és magyar modelleké. Elsősorban az amerikai szürkeimport okolható a Prius áreséséért, az ottani változatok több részletben is eltérhetnek az európai modelltől. Szegényebb lehet a felszereltsége, a futómű, a fékrendszer, a légzsákok és biztonsági övek szabványa is eltérhet. Tudomásunk szerint sok vízkáros (árvízben megsérült - a szerk.) autó is bekerült a magyar kínálatba, amelyeket szintén lejjebb nyomják a kettes Prius árát" - tájékoztatta az [origo]-t. Ezekre az autókra az említett gyári garancia sem érvényes - a Toyotánál kontinentális garancia van - , de Európán belül sem mindegy a származási ország.

Ukrajnában, Romániában értékesített Toyotára itthon nem él a garancia

"A Toyota által biztosított európai általános garancia a következő EU és EEA országokban érvényes és érvényesítethető: Magyarország, Andorra, Ausztria, Belgium, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Gibraltár, Görögország, Hollandia, Izland, Írország, Lettország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia. Ha a fent említett országokban korábban eladott/forgalomba helyezett gépkocsik bármelyike Magyarországon meghibásodik, akkor a magyar garancia rendszerben először regisztrálni kell a gépjárművet, mert addig nem végezhető el rajtuk egyik magyar Toyota márkaszervizben sem az európai általános Toyota garancia által biztosított szolgáltatás" - áll a cég honlapján.



Megnéztük a többi, évek óta hibrid modelleket értékesítő márka helyzetét is. A Toyota luxusmárkájánál, a Lexusnál szintén jelentős lehet a szürkeimport, ennek ellenére a prémiumkategóriás modellek értékvesztése normálisnak mondható. A Lexus helyzete mégis speciális: a hibrid modellek érkezésével a benzines kínálat gyakorlatilag megszűnt, a hibridek alacsony regisztrációs adója miatt a benzines modellek árai már nem voltak versenyképesek. Egyetlen használt benzines modellt találtunk a használt autók között.

Forrás: Lexus
A Lexusnál a hibrid modellek érkezése gyakorlatilag lenullázta a benzinesek eladásait

A Toyota és a Lexus mellett a Honda adott el sok hibrid autót Magyarországon, igaz a benzines-elektromos Hondák hajtása kevésbé összetett, mint a Toyotáé, ezáltal olcsóbb is. Mivel alacsonyabb árról indultak, nem annyira jelentős az értékvesztés, egy Civic Hybrid gyakorlatilag Prius-árban kapható. A Honda használt hibrid modelljeit nem jellemzi az elvárhatónál nagyobb értékcsökkenés.

Forrás: Honda
Régebben és most is a Honda kínálja a legolcsóbb hibrid autót

Szabó Gábor, a Honda Hungary Kft. pr-koordinátora az [origo]-nak elmondta: a Civic Hybridből fut a legtöbb a magyar piacon, igazán olcsón a 2006-nál korábbi generáció darabjait lehet megvásárolni. A normál üzemelést tekintve szinte megegyezik a hibrid rendszerű és hagyományos működésű autó, így sem különösebb előny, sem hátrány nem írható egyik számlájára sem. Talán egy kivételtől eltekintve: a Civic hibridnél az intelligens fékszervó-rendszere miatt optimális esetben kisebb fékbetét és -tárcsakopás várható. A Honda az IMA rendszerre - a Toyotához hasonlóan - nyolc év vagy 160 ezer kilométer garanciát vállalt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!