A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Hivatalos előzetes a Mercedes-Benz B osztályról

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozott két ízelítő képet az új B osztályról a Mercedes-Benz. A gyári előzetes alapján áramvonalas formára lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Megérkeztek az első ízelítő fotók a Kecskeméten is készülő, új Mercedes-Benz B osztályról, amely a német gyártó szerint jelentős előrelépés lesz az aktuális modellhez képest, sőt az egész kompakt kategóriában nagy ugrást jelent. A németországi szimulátorban már kipróbált autó 4359 milliméter hosszú, 1786 milliméter széles és 1557 milliméter magas az újdonság, légellenállási együtthatója 0,26, amely 1100 órányi szélcsatornás tesztelés eredménye.

Eco csomaggal (alacsonyabb hasmagasság, padlólemez alatti burkolatok és tökéletesített ablakszigetelések) 0,24-ra módosul a cW-érték, de lesz sportcsomag is módosított futóművel és kormányvezérléssel. Az új B osztályban is megjelennek a Mercedes-Benz biztonságtechnikai extrái, akár Pre-Safe ütközésmegelőző rendszerrel és holttérasszisztenssel is rendelhető lesz.

Az előzetes híreknek megfelelően érkezik egy új, 1,6 literes turbós benzines, a 122 lóerős változat legnagyobb nyomatéka 200 Nm, a 156 lóerősé 250 Nm. 109 lóerős (250 Nm) az 1,8 literes dízel alapverziója, az erősebb 136 lóerőt és 300 Nm-es nyomatékot tud. Érkezik egy kétliteres benzines is, de erről egyelőre nincsenek adatok. Minden motorhoz start-stop rendszer kapcsolódik, a váltó hatfokozatú manuális vagy hétfokozatú duplakuplungos lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!