A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

A hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlaga alatt vannak

tankolás
Képünk illusztráció!
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
A kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál - állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vágólapra másolva!

Az NGM pénteki közleménye szerint a háborús üzemanyagárak letörésével a lakosság jelenleg 41 forinttal olcsóbban tankolhat benzint és 45 forinttal olcsóbban dízelt az áprilisi és februári csúcsértékeihez képest. 

Az üzemanyagkereskedők által tanúsított együttműködés és árpolitika hozzájárul a családok megvédéséhez és a növekvő kereslet által segíti a fogyasztás helyreállását.

Az NGM bejelentette azt is, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének javaslata alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium egyetértésével sor került az üzemanyag-statisztikai összehasonlítás módszertanának finomhangolására, amelynek keretében 

a heti összehasonlítás helyett havonta történő statisztikai összevetésekkel valósul meg az üzemanyagárak nyomonkövetése. 

A pontosított módszertan szerinti első havi összehasonlítás a júliusi adatokat tartalmazza, melyet a KSH a pénteki napon tett közzé. Az NGM ezeket az adatokat ismertetve közölte: az EU Weekly Oil Bulletin adatai alapján, 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára július hónapban 612 forint volt, ami 8 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 620 forintos júliusi átlagáránál. 

A dízel üzemanyag havi átlagára Magyarországon 621 forint volt, ami 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 624 forintos átlagáránál.

Júliusban Magyarországhoz képest a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában is magasabb volt a benzin átlagára, és a dízelolaj tekintetében is hasonló trend figyelhető meg - fűzték hozzá a KSH alapján.

Képünk illusztráció!
Fotó: AFP / Ahmed HASAN / AFP

A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, ami megfelel a kormány szándékainak. 

A kormány elvárása, hogy a magyar családok védelme érdekében az üzemanyag-kereskedők, a jövőben is a szomszédos országok átlagára alatt tartsák az üzemanyagárakat, ezért továbbra is bízik az üzemanyag-kereskedők együttműködésében - olvasható az NGM közleményében.

Az árcsökkentést a kormány figyelmeztetése előzte meg és a piaci folyamatok is kedvezően alakultak. 

A kormány júliusban világossá tette, hogy miután a magyarországi átlagárak meghaladják mind a régiós, mind a szomszédos országok szintjét, ezért árcsökkentést vár el a kereskedőktől. Ellenkező esetben be fog avatkozni a piacon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!